Köszönettel megkaptuk...
Olvasói levelek > Budakeszi
2009-06-13
...az Iránytü júniusi példányait. Máris továbbítjuk barátainknak. Örömmel fedeztem fel Müller Jani felvételét és cikkét a lapban. Biztos örülni fog, hogy megjelent a tudósítása.
Nem tudom eldönteni, hogy melyik címlap tetszik jobban. Azok, amelyeken a tartalomra utalván alul több kép is található, vagy ez a mostani, amelyik az egész címoldalt uralja, és nem tereli el más a szemlélő figyelmét. Mindenesetre ez most így tetszik, ahogy van, a komor alapszínnel együtt, amit Neszmélyi Réka választott. Az is tetszik, hogy a költő, azaz a betű- ill. szózsonglör - ha szabad így fogalmaznom - Nagy Gáspár nem felhők széléről kukkant le a nemrég hátrahagyott árnyékvilágra, hanem egy betűre ülve, mezítlábasan, a feltett térdére könyökelve Auguste Rodin: A gondolkodó című szobrára emlékeztetve. Egyszerűségében is sokatmondó.
Versillusztáció-pályázat. A kiírókat is meglepte a nagyarányú érdeklődés a pályázat iránt. Jóleső érzés lehetett, hogy a Vatikánból is érkezett anyag, de sokan részt vettek Magyarországról is egészen messze eső helyekről. Bizonyára az internet révén szereztek tudomást róla. Helyes döntés volt a nyomatott lap mellett a modern médiában is folyamatosan publikálni az Iránytű cikkeit, sőt még azon túl is, hiszen szinte korlátlan a terjedelme.
Erről jut eszembe, hogy olvastam a Heti Hírekben a Pünkösdvasárnapi program Gyimesbükkön cimű írásban többek között az erdélyi Role együttesről. Jó ideje hallottam az mp3-as kis készülékemen velük egy riportot és egy-két perces bejátszásokat. Nagyon megfogott különös zenéjük, ritmusviláguk, kerestem az interneten anno, hátha be lehetne szerezni tőlük egy CD-t, de sajnos nem jártam sikerrel. Azóta megfeledkeztem róluk és most nagy örömömre a honlapról be tudtam indítani és meghallgatni például Adjon Isten című nótájukat. Köszönöm !!!!!
Remek a Nemzeti Zarándoklat gondolat. Éppen úton vannak a résztvevők. Tetszik, hogy értékeket képviselnek, védenek, meg akarják szelidíteni az ellenséges indulatokat (ami senkinek sem tesz jót, csak a nevető harmadiknak), hogy példát mutatnak, hogy az összefogás erejében bíznak. Szégyenletes lenne, ha rendőrségi gumibotok várnák őket Budapesten június 20-án. Szívesen én is ott lennék velük ezen a rendezvényen.
Erről jut eszembe (tanulmányoznám, hogy mi váltotta ki világszerte a megmozdulásokat 1989-ben), hogy két helyszínen is éreztem azt a hihetetlen kisugárzást, ami csak ritkán adatik meg egy ember életében. 1956-ban még kisgyerek voltam, akkor ennek a szele csak megcsapott, de 1989 már át is éltem. Egy-két évvel azelőtt már voltam Pekingben, 1989-ben éppen májusban jártam ott újfent. Semmiféle tájékoztatást nem kaptunk, hogy mi történik, csak azt láttuk, hogy teherautók robogtak fel és alá megrakva lelkes fiatalokkal, akik transzparenseket lobogtattak és számunkra érthetetlen jelszavakat skandáltak. Ha nem is értettük követeléseiket, de azt libabőrösen átéreztük, hogy itt valami demokratikus változás előtt állunk és nagyon drukkoltunk nekik, hogy sikerüljön. Mint tudjuk, nem igy történt. Döbbenten hallottuk (akkor már itthonról) egy hónappal később, hogy Peking főterén védtelen emberekbe lőttek, mint a Kossuth téren ´56-ban, tankok lánctalpaival tiporták el a tüntetőket.
A másik méginkább testközeli emlék a prágai Vencel tér. 1989 novemberében jártam ott (külkereskedelmi kiutázásnak köszönhetően ugyanúgy, mint Kínában) és persze mágnesként vonzott ez a helyszín. A Vencel szobor talpazatát zászlók, felíratok, gyertyák tömkelege borította. Fiatalok, látszott, hogy már régen ott táboroznak hálózsákokkal, takarókkal, a világ kincséért el nem mozdultak volna onnan. A környék lakói látták el őket élelemmel, itallal, mint nemzeti hősöket. Az emberek szemében tűz, arcukon fény gyulladt, mint (ahogy Nagy Gáspár megénekelte a Fénylő arcok című kötetében, ha jól tudom) az ´56-os első napokhoz hasonlóan. Mindenkiben ott lobogott a vágy, a remény a jobb, a szabadabb életre.
Albrecht György, Karlsruhe
