Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Megalakult a Pilisi Koronakör

Közélet > Pest megye

2009-02-18


A szervezet egy csereklub, ahol a tagok egymás felé értékes szolgáltatásaikat, termékeiket belső értékmérő (korona) felhasználásával cserélhetik el. Ez részben új piaci lehetőség, részben pedig alapja lehet egy közösség önellátásának. A világban mintegy 5000 ilyen helyi, vagy regionális pénz működik sikeresen.

Hogyan működik egy csereklub?

Megszerveződik egy közösség, melynek tagjai egymás között termékeket, szolgáltatásokat cserélnek ki úgy, hogy e közben pénzt NEM használnak. Egyrészt minden tag közzéteszi felajánlásait (kínálatát) egy internetes program segítségével, vagyis leírja azt, hogy mit tud adni a közösség más tagjai számára. Másrészt választhat a többi tag felajánlásaiból, azaz igénybe veheti a mások által felkínált javakat. Az egyes cserék, mint események, eseti jelleggel jönnek létre a tagok szükségleteinek és felajánlásainak egymásra találásakor.
A ténylegesen lebonyolított cserék időpontja eltér, a csereérték is különböző, ezért a csereértékeket nyilván kell tartani. Ez is az internetes program feladata: minden tagnak folyószámlát vezet.
A csereklub bizalmi alapon működik, nem kell semmilyen fedezetet "letenni" annak, aki szeretne bekerülni. Ebből következik, hogy a klub tagjai védik saját közösségüket: csak becsületes, megbízható embereket vesznek fel.

Előzmények

A Szent Korona Alapítvány kezdeményezésére 2007-ben Budapesten megalakult a Korona Csereklub Egyesület. Ez a tizenkét főből, főleg szakértőkből álló egyesület dolgozta ki a hazai csereklubok működésének alapelveit, figyelembe véve a magyarországi lehetőségeket és törvényeket. Az egyesület készíttette el azt az internetes programot, amely nélkül nem létezhetne egy modern csereklub.
Az Egyesület csak szellemi műhelyként funkcionál, nem hoz létre és nem működtet csereklubot, ellenben szorgalmazza, hogy a Kárpát-medencében alakuljon minél több csereklub, lehetőleg minden régióban és határok nélkül. Ezeknek ingyenesen rendelkezésére bocsátja az internetes programot, és a klubok megszervezéséhez, működtetéséhez tanácsokat ad.

Ilyen előzmények után alakult meg a Pilis környéki települések csereklubja, a Pilis Csereklub.

További információ:  www.koronakor.hu


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg