Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Az ötödik helyen végeztek

Sporthírek > Budakeszi

2008-09-26


Az ötödik helyet sikerült megszereznie a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium csapatának  szeptember 13-án a Megyeri-hídon rendezett, 3,7 kilométeres váltófutásban. Élményeikről maguk a résztvevők számolnak be.

Szeptember 13-án a Megyer Híd Futás 2008 remek mozgási lehetőséget biztosított mindazok számára, akik szeretnek futni és meg akarták csodálni a Duna két partján fekvő, névadó települést, Békásmegyert és Káposztásmegyert összekötő, új budapesti hidat.
      Az időjárás szerencsére kegyes volt hozzánk, de mint minden kezdet, ez is nehéz volt. Amikor megérkeztünk, nyugodt tempóban elkezdtünk a híd felé gyalogolni, s akkor derült ki, hogy késésben vagyunk! A hír hallatára gyorsan futni kezdtünk és miután az öltözősátor megtalálására már nem volt időnk, ezért ott a hídfeljáró és a rajt közötti részen „öltöztünk át” a futáshoz, sokak nem kis meglepetésére! A ruhánkra egy barátságos biztonsági őr vigyázott!
      A rajtot 11 órakor lőtték el, a versenytáv 3724 méter volt. A váltó első két embere: Kiss István, Lindenmaier Zsolt 1200, a második kettő: Török Tibor és Antal László 600 métert futott. A „nagysanyis” váltó az előkelő 5. helyen végzett. Azt gondoljuk, ez jó eredmény, figyelembe véve, hogy sportiskolák diákjai is futottak. Így vélekedett, és együtt örült velünk osztályfőnökünk, testnevelőnk, Breimann Erzsébet is.
      A célba érkezés után minden váltó frissítőt kapott, s fáradtan, de most már ráérősen megnéztük a még megnyitás előtt levő impozáns híd üvegezett pilléreit és a hídon szervezett programokat. Készítettünk számos fotót, amelyből kettőt közreadunk! Kora délután indultunk haza, amikor még javában folytak az események, amelyeknek este 10 órakor, tűzijátékkal lett vége.
      Egyetértettünk abban, hogy egyedülálló élmény ott futni, ahol majd csak autóval lehet közlekedni, s az elsők között voltunk, akik birtokba vehették a hidat. Azonkívül jó felkészülési lehetőséget nyújtott ez a verseny az egy héttel később megrendezett Budakeszi Marabu futásra. Ott, az elvárásoknak eleget téve, az iskolánkat képviselő tanulókkal a középiskolás fiú kategóriában első és harmadik helyet, míg középiskolás lány kategóriában harmadik helyet értünk el.

A „ hídfutók” és egyben a cikk írói: Antal László 11. A, Lindenmaier Zsolt, Török Tibor, Kiss István mindhárman 13. B osztályos tanulók


Vissza