Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Pályázatot hirdetett a Budakeszi Iránytű

Kultúra > Budakeszi

2008-06-11


Az idén először meghirdetett irodalmi és újságírói pályázatra beérkezett közel hatvan pályamunka közül a legsikeresebbeket - rangsor felállítása nélkül - az elkövetkező hónapokban közzé teszi a lap szerkesztősége.

Tisztelt Olvasók!

A Budakeszi Iránytű első irodalmi és újságírói pályázatára több mint hatvan pályamű érkezett.

Kéringer Gábor:
Naív festmény

Vigyázva lépj a tarka avarra,
Roppan a lomb a talpad alatt.
Surranó neszre őzsuta csörtet,
Búvó falunkból szól a harang.
 
Õsz-szagú erdő készül a télre
Vén,csupasz ágon sárga fagyöngy,
Hallgatag égen varjúcsapat száll,
Reszketve zsibbad fagyba a rög.

Néhány alkotó munkáját sajnos nem tudtuk figyelembe venni, mivel a kiírás terjedelmi korlátai ellenére több száz oldalas regényeket és versesköteteteket kaptunk tőlük.
Az újságírói pályázatra változtatás nélkül közölhető pályázat nem érkezett. A terjedelmi korlátokat betartó jelentkezők közül sokan viszont nagyon szép prózákkal lepték meg szerkesztőségünket. A legkülönlegesebb alkotások azonban a vers kategóriában születtek. A pályázóknak nem ígértünk rangsort, ezt nehezen is tudtuk volna teljesíteni, így a legjobbnak ítélt szerzők felsorolása nem helyezés, csupán betűrend szerint történt. Munkáikat lapunk következő öt számában ugyanezen az oldalon Olvasóinkkal is megismertetjük.

 

Próza
Horváth Luca: Karácsony (Budakeszi)
Tófalvi Erzsébet: Jégmadár (Budakeszi)
Várady Judit: Gyümölcsfák a Szaharában (Budakeszi)
Veres Péter: A tékozló fiú (Perbál)

Vers
Horváth Luca: Csillagokból… (Budakeszi)
Kéringer Gábor: Naiv festmény (Telki)
Mechler Anna: Szászsirató és Ha lehetne… (Budakeszi)
Molnár Krisztina Rita: Halálkomoly, Nézz farkasszemet, Zöld ing lobog és Felhúzott vállam fölött (Telki)
Tófalvi Erzsébet: A Tél titkai és Valahol… (Budakeszi)

Az elbírálásban résztvevő munkatársak a pályamunkák megítélésében közel azonos álláspontot képviseltek, egy pályázót kivéve: a legeltérőbb véleményeket ifj. Gräfl János (Budakeszi) munkái váltották ki. A szubjektivitás kiküszöbölhetetlen egy ilyen személyes műfaj megítélésénél. Úgy döntöttünk hát, az ő írásait is megjelentetjük. Így a lista a következőkkel egészül ki:

Próza
ifj. Gräfl János: Csak egy perc és Sír(ni) egy fa alatt
Vers
ifj. Gräfl János: Barátomnak

Kérem, fogadják szeretettel tehetséges amatőr művészeink alkotásait.

Koós Hutás Katalin
főszerkesztő

 

Horváth Luca: KARÁCSONY

Kinyitotta a szemeit. Még sokáig látta maga előtt a képet, mintha diafilmet vetítettek volna feje fölé a plafonra. Tűnődött, vajon fölébredt-e, vagy még mindig álmodik. Előfordult már, hogy nem tudta eldönteni. Most azonban úgy látszott, minden valóság, a kép is, mely valahogy előtört tudata mélyéből és hatalmába vonta. Egy jelenet a múltból, gyerekkorából, olyan régről, hogy talán nem is lett volna szabad emlékeznie rá. Próbálta egyben tartani a szétcsúszó darabokat. Gyerekszobája a régi lakásban. Testvére ágya, ahol ül. Balra ablakok az utcafrontra. Szemben kétszárnyú ajtó, résein beszűrődik egy kevés fény, máskülönben teljesen sötét van. És minden hatalmas. A plafon mintha öt méterre lenne tőle, nem látja, csak sejti, hol ér véget a szoba. Volt benne valami nyugtalanító. Nem csak a sötét, a csend, és hogy odakinn fagyba burkolódzott a táj. Valamire várt akkor. Próbált körülnézni a képben, hátha több is kiderül. De kevés volt, csak egy pillanatnyi film, huszonnégy kockánál aligha több. Mégis annyira erősen érzett mindent, hogy megijedt elevenségétől.

Fölgyújtotta olvasólámpáját és kikászálódott az ágyból. Ablakához sétált és nézte, ahogy nagy pelyhekben hull alá a hó. Este hat volt. Túlaludta magát, agya tompa volt, teste nehéz. Visszahuppant az ágyra. Koffeinre vágyott, de paplanja makacsul húzta vissza.

Aztán erőt vett magán, a konyhába ment, hogy föltegyen egy teavizet. Ahogy meggyújtotta a gázt és a félhomályba egy kevés fényesség szökött, ismét megjelent a kép. A bútorok, festmények, szőnyegek lassan visszatértek, s ő újra ott csücsült az ágyon, szívében azzal a furcsa érzéssel. Nem akart törődni vele. A teát a bögrébe öntötte s kilépett az erkélyre a hóesésbe. Odalenn az utca teljesen üres volt, az emberek már behúzódtak otthonaikba ünnepelni.

A szemközti járdán halott macska feküdt. Bundáját fehér pihék lepték, a feje alatt lévő vérfolt átütött a havon.

Sokáig nézte az állatot. Eszébe jutott egy versike, amit egyszer egy könyvtári könyv hátuljába firkálva olvasott. „Alszik a város, csak én vagyok ébren. / Odakinn rendre döglenek a macskák. / Õk tudják, mi az igazi szabadság: / oldalvást feküdni a rádszáradt vérben.” Akkor csak mosolygott ezen, most közelebb érezte magához minden gondolatnál.

A hó egyre vadabbul hömpölygött.

A gőzölgő folyadékot arca elé emelte, s mélyre szívta a párát. Igaza volt, hogy nem vágott neki ilyen időben a hazaútnak, de sajnálta, hogy nem lehet szüleivel ezen az estén. Nem számított rá, hogy így alakul. Még egy fát se vett, hogy legalább azt földíszítse. Csak az asztalra kikészített csomagok figyelmeztették rá, hogy karácsony van.

Visszalépett a szobába. Leporolta ruhájáról a rárakódott havat. „Jól meg fogsz fázni, te őrült!” - szidta magát. Felhörpintette a tea maradékát, közben telefonja után kotorászott.

- Anya? Csak még egyszer, boldog karácsonyt! Jól vagyok, persze. Holnap megyek, remélem, addigra abbahagyja. Igen, ti is nekem. Sziasztok, szép estét!
Ledobta a telefont a konyhapultra. Nem volt kedve semmihez. Kitöltött még egy teát, a hálószobába lépdelt majd levetkőzött. Visszaült az ágyra. Ahogy lehunyta szemeit, s fejét a falnak döntötte, megrettent. Ha most újra kinyitja, megint pici lesz, visszatér testvére ágya, a szoba, s a végtelen mennyezet. Szemben nem a hóesést látja majd, hanem a tévé villogását az ajtóréseken. Kezei között ott fekszik majd kedvenc, félkarú mackója.

Most már tudta. Tudta, mit érzett akkor, életében először, azért volt olyan idegen. A végtelen bánat kuporgott mellette az ágyon. Õ becézte azon az estén. A bánat, újonnan szerzett, leghűbb játszótársa. 

 


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg