Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Oberfrank Pált Pest Megye Művészetéért díjjal ismerték el

Kultúra > Nagykovácsi

2007-12-09


Oberfrank Pál Nagykovácsi művészeti életének felvirágoztatásáért, a Református népfőiskola létrehozásában való jelentős közreműködéséért kapta a díjat a december 4-i Megyenapon.

Oberfrank Pál nevéhez kötődik többek között a Nagykovácsi Alkotó Művészek Egyesületének számos rendezvénye is, amelynek jelenleg elnöki tisztét is ellátja. Felesége, Juhász Róza tavaly helyi lelkes amatőr színészekkel hatalmas sikerrel vitte színre G.B. Shaw Szent Johanna című darabját. Legújabb kezdeményezésük a Nagykovácsi Színjáték Stúdió megnyitása.

A Nagykovácsiban élő negyvenhárom éves színművész középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte, ahol már szerepelt a diák-színjátszókör előadásain. 1986-ban elvégezte a Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakát francia-angol tagozaton, majd mégis a színészetet választotta. 1987-ben sikeresen felvételizett Marton László osztályába, így 1991-ben színészdiplomát szerzett. 1991 óta a Vígszínház tagja.

Fontosabb színházi szerepei: Bernstein: West Side Story (Tony, Chino), Presser-Sztevanovity: A padlás (Rádiós), Shakespeare: Ahogy tetszik (Olivér), Sok hűhó semmiért (Don John), Rómeó és Júlia (Tybalt), T. Williams: Macska a forró tetõn (Gooper), Madách: Az ember tragédiája (Ádám), Hasek: Svejk (Lukas fõhadnagy). Filmszerepei: Sacra Corona (Géza király) – 2001, Spy Game – 2001, A ház – 2003, Sorstalanság (Magyar orvos) – 2005, Palika leviszi a szemetet (Palika) – 2005.


Vissza