Elsöprő siker volt a Bojtár karácsonyi gálaműsora
Kultúra > Budakeszi
2007-12-01

A műsor szatmári táncokkal indult, melyet Magyarországon először adott elő a legnagyobbak csoportja, mivel a koreográfia a nyár eleji németországi turnéjukra készült. Bokor Ildikó óvónéni vezetésével az ovis csoport is bemutatta tudását. A középsősök sárközi ugróst és csárdást, palóc verbunkost és párost, valamint forgatóst adtak elő, míg a nagyok a szatmárin kívül bácskai kendőssel és egy kalotaszegi koreográfiával szó szerint elkápráztatták a közönséget. A kalotaszegi táncot a Menczinger-tánccsoportban felnőtt, mára a Bihari Néptáncegyüttes felnőtt csoportjában táncoló Pataki Lili és Menczinger Mihály állította össze.
A talpalávalót a Rojtos együttes húzta, a táncokat Tótth Réka, Bokor Ildikó, Tóth Beatrix, Pataki Lili, Menczinger Mihály és a Menczinger-házaspár tanította be.
Pataki Kriszta, aki az egyesület gazdasági ügyeivel foglalkozik, beszámolt az elmúlt év jelentősebb kiadásairól és bevételeiről. 2007-ben a tánccsoport egy hetes németországi néptáncfesztiválon képviselte Magyarországot, amely 1.200.000 forintba került. A tanév végeztével megrendezték hagyományos tréningtáborukat Csobánkán, amelyen idén már hetven fő vett részt, s egymillió forintba került. Az év folyamán rendezett nyolc táncház a Rojtos együttessel összesen 240 ezer forintot tett ki. Ezzel szemben tisztelettel köszönte azt a 125 ezer forintot, amit az 1%-os felajánlásokból kapott az egyesület, valamint a budakeszi önkormányzat 200 ezer forintos és a Nemzeti Civil Alapprogram közel hasonló nagyságrendű támogatását. A tapasztalatuk az, hogy tíz benyújtott pályázatból legfeljebb egy pályázaton nyernek.
A legnagyobb támogatás helyi vállalkozásoktól és magánszemélyektől érkezett, akik nélkül a németországi utat nem tudták volna vállalni. A legjelentősebb hozzájárulást azonban az oktatók adják, akik évek óta ingyen dolgoznak a hetven gyerek oktatásával. A szülőktől érkező tagdíjat teljes egészében a táncosok ruhatárának fejlesztésére fordítják. Évek alatt elérték, hogy a lányok már kaptak egy rend fellépő ruhát, a fiúk azonban még semmit. Jövő évi erőfeszítéseik a fiúk számára egy mellény, bakancs és csizma beszerzése lenne.Az ingyenes műsort adományokkal honorálhatta a közönség.
További adományokat várnak a Bojtár Népzenei Egyesület
11600006-00000000-03517512 számlaszámára
és a személyi jövedelemadó 1 %-os felajánlását kérik. Adószámuk: 18690785-1-13.
Az esten adományokat gyűjtöttek annak a Fejér megyei Tordason szerencsétlenül járt három gyermekes család számára is, akiknek legkisebb, kétéves gyermeke is odaveszett abban tűzben, amely az otthonukként szolgáló önkormányzati lakással együtt mindenüket elemésztette. A szülők a helyi általános iskolában tanítottak, Danhauser Zoltán, a budakeszi zeneiskola tanára kollégáiként említette a szülőket. A ma esti rendezvényen megjelent Tordas polgármestere, Juhász Csaba, aki maga is felszólalt a család érdekében. Az adományokat a tragédiát elszenvedett Boldizsár József és Földvári Erzsébet a következő számlaszámon várja:
OTP 11773171-04627360
Kapcsolódó cikkeink
Bojtár-gála 2006
A kitartás és összefogás példája 2007-04-03
Magyar tánclépésekkel német földön 2007-09-18
Edzőtábor Csobánkán 2007-09-25