Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Zöld elnökök a fenntartható fejlődésért

Életmód > Budakeszi

2007-11-09


A Budakeszi Vadasparkba látogatott Sólyom László köztársasági elnök a horvát, az osztrák és a görög államfők társaságában november 8-án. A magas rangú vendégek a magyar államfő kezdeményezésére létrejött Zöld Elnökök Találkozójára érkeztek Magyarországra, melyet a Tudomány Világfóruma keretében tartottak a Magyar Tudományos Akadémián.

A Tudomány Világfórumát (World Science Forum - WSF) november 8-10. között harmadik alkalommal szervezte meg a Magyar Tudományos Akadémia. Az idei találkozó jelmondata „Befektetés a tudásba, befektetés a jövőbe”, mely a tudás erőforrásainak fontosságát hangsúlyozza a gazdaság és társadalom jövője számára. A mintegy hatvan ország tudósainak részvételével tartott tanácskozás arra keresi a választ, hogy a világ tudósai mit tudnak tenni a környezetért és egyáltalán a fejlődés fenntarthatóságért, hiszen nem a klímaváltozás az egyetlen megoldandó probléma. Legalább ilyen nagy bajt jelent a fogyó édesvíz, hogy fajok ezrei halnak ki megállíthatatlannak látszó sebességgel. De említhetnénk a talajromlást, a sivatagosodást, az erdők kipusztítását. Kifogyóban van az emberiség legnagyobb táplálékforrása, a tengeri halállomány, közben nő a Föld népessége. Radikálisan meg kell változtatni az életmódunkat, az életfilozófiát a termelésben és a fogyasztásban egyaránt. Ha nem vesszük például figyelembe azt, hogy az éghajlati problémák milyen mértékben érintik a Föld országait, akkor az úgynevezett fejlett világot elöntik majd az ökológiai menekültek. A környezetvédelemnek tehát magában kell foglalnia a javak méltányos elosztását is. A legtöbb államfő hatásköre csak arra terjedhet ki, hogy az értékeket és a szemléletváltás elkerülhetetlenségét hangsúlyozza. De konkrét ügyekért is kiállhat, mint Sólyom László államfő a Zengőért a katonai lokátor ellen, Tokajért a hőerőmű ellen, a szlovákiai Tőketerebesért a szénerőmű ellen vagy a szerb és a horvát államfővel közösen a Gemenctől a Kopácsi rétig húzódó, Európában páratlan vizes élőhely megmaradásáért és közös fejlesztéséért. 

Sólyom László nem sokkal megválasztása után mát bejelentette, hogy tervei között szerepel egy zöld elnökök hálózatának létrehozása azokból az államfőkből, akik környezetükért, a jövő nemzedékekért kiemelt felelősséget éreznek. November 8-án Karolos Papoulias, a Görög Köztársaság elnöke, Stjepan Mesic, a Horvát Köztársaság elnöke, Heinz Fischer, az Osztrák Köztársaság elnöke mint zöld elnökök látogattak a Magyar Köztársaság elnökével Budakeszire, ahol Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója és Somhegyi Tamás, a Vadaspark Kht. igazgatója fogadta és vezette körbe a vendégeket a vaddisznók, muflonok és dámszarvasok kifutóin át a mára a kihalás szélére került európai bölényig. Az 1979-ben alapított, huszonhat hektáron elterülő Budakeszi Vadaspark évente mintegy százezer látogatónak harminckét állatfaj közel százhúsz egyedét mutatja be a természetes környezetükben elkerített kifutóikban. A Vadaspark a Buda Vidék Zöldút Szövetség tagjaként ez év áprilisában maga is csatlakozott az ÖKOTÁRS Alapítvány zöldút programjához, melyről a közjogi méltóságokat rövid kivetítős előadás formájában Foltányi Zsuzsa tájékoztatta az ÖKOTÁRS Alapítvány képviseletében a Vadaspark étteremben, ahol Sólyom László kollégáit és kíséretüket vendégül látta. A köztársasági elnökök néhány vidám percet töltöttek a vadasparki kirándulásukat éppen befejező óvodásokkal, majd az ebédet követően kíséretükkel a Reviczky utca felé távoztak.

________

Magyarországon a zöldutak fejlesztését az Ökotárs Alapítvány fogja össze. A zöldutak természeti folyosók, ösvények, útvonalak, melyeket ökológiai funkciójuk figyelembevételével használnak sportra, turizmusra, kikapcsolódásra és mindennapi közlekedésre. Hasznosak a természetvédelem, a kulturális örökségvédelem, az egészségmegőrzés szempontjából, esélyt adnak a helyi gazdaságfejlesztésre azáltal, hogy fenntartható módon használják a helyi természeti erőforrásokat. A zöldutak fontos hozadéka a helyi közösségek megerősítése. Nem egyszerűen fizikai útról van szó, hanem szellemiekben is más útról. Az uniformizált fogyasztói társadalom talmi értékei helyett környezetünk egyediségének megőrzése, egy valóban tartalmas emberi élet a cél.

Zöldutak Magyarországon: Duna-Ipoly Zöldút, Föld Szíve Pilisi Zöldút, Örökségünk Útján Zöldút (Drégelypalánk), Budavidék Zöldút (Zsámbéki- medence), Cserháti Zöldút, Tanyakör Zöldút (Kiskunmajsa) és a Három Táj Zöldút (Sopron).

A 2007. április 23-án megalakult Buda Vidék Zöldút Szövetség tagjai: a Zsámbéki-medence Tájvédelmi Egyesület, a Biatorbágyi Tájvédő Kör Egyesület, a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület, a Zsámbéki-medence Életminőség Egyesület, a Budakeszi Vadaspark és számos magánszemély.

Koós Hutás Katalin

Képriport honlapunk Képgalériájában.


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg