Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Világbajnok lett a budakeszi lány

Sporthírek > Budakeszi

2007-09-10


Szeptember első hétvégéjén kiemelkedő teljesítményt nyújtott a budakeszi Dira Zsófia a belgrádi ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokságon. A három magyar ifjúsági aranyból kettőt ő szerzett meg: kajak egyesben 1000 méteren és párosban Groholy Orsolyával 500 méteren lett Európa-bajnok. A rákövetkező hétvégén 32 ország 770 versenyzőjét várták Győrbe a maratoni kajak-kenu világbajnokságra. Dira Zsófia szeptember 9-én párosban Hegyi Zomillával egy kilométerrel verve a mezőnyt a 21 kilométeres távon lett világbajnok.

A tökéletes rajt után tökéletes harmóniában teljesítették a maratoni távot. Már az első száz méter megtétele után az élre álltak. Ezt a pozíciót egy percre sem engedték át. Olyan magabiztosan lapátoltak, hogy az előzésre egy hajónak sem volt reális lehetősége. Körről-körre növelték előnyüket, végül több mint egy kilométerrel a mezőny előtt haladtak át a célvonalon.

Dira Zsófia igazán sportos családba született: édesanyja Kun Rita kajakozott, édesapja Dira József tájfutó volt, nővére, Bernadett pedig biatlonosként (sílövőként) vett részt az 1998-as olimpián. Sógora az a szintén biatlonos Panyik János, akit a legeredményesebb magyar sízőnek tartanak, hiszen a világbajnokságokon eddig a legjobb tíz helyezést elért magyar versenyző. A most tizenhat éves Zsófi érdemeit növeli, hogy nagyon későn, alig négy éve kezdett kajakozni, a vele egykorúak akkor már ismerték a sportág alapjait. Õ ugyanis sífutással kezdett. Aztán a budakeszi Széchenyi István Általános Iskola sportegyesületében Nemere Jánosné kezei alatt atletizált, de kézilabdázott is. Zsófi bevallása szerint sokat köszönhet Klári néninek a bátorításért és a kemény edzésekért. Lemaradását hamar behozta, hiszen jelenleg nemcsak itthon, de a világban is korosztálya legjobb kajakosa. Zsófi, útban a nyertes világversenyről hazafelé, nyilatkozott lapunknak.

- Hogyan értékeli ezt az eredményt?
- Most érkeztünk haza az Európa-bajnokságról, így elég nehéz volt az átállás a maratonra. Örülök, hogy ilyen jól sikerült. Féltem, hogy a síkvíz után nem tudok majd olyan jól teljesíteni, mert nem erre készültem egész évben.
- A párja, Hegyi Zomilla előző nap egyesben is megnyerte a maratont. Gondolom, emiatt a páros versenyben nagyobb terhet kellett vállalnia.
- Õ valóban nem volt annyira kipihent, de ugyanolyan erőbedobással teljesítette ezt a távot. Amikor a tegnapi verseny után kiszállt a kajakból, azt mondta, azért tartalékolt a mai versenyre is.
- Milyen érzés világbajnoknak lenni?
- Nagyon jó érzés, főleg így, hogy nem számítottunk erre a győzelemre.
- Hogyan tud rövid és hosszútávon is ilyen sikeres lenni?
- A síkvíz és a maraton teljesen más felkészülést igényel. A vállam miatt ebben az évben nem is terveztük a maratoni indulást, végül az edzőm beszélt rá.
- Világbajnokként mi a következő célkitűzése?
- Jövőre itthon lesz az ifjúsági Európa-bajnokság Szegeden. Ott szeretnék hazai közönség előtt jól teljesíteni és dobogóra állni.
- A belgrádi Európa-bajnokságon egy harmadik számban is indult. Ott miért maradt el a győzelem?
- 500 egyesben indultam még. A pálya nagyon hínáros volt, s sajnos úgy jártam, mint több csapattársam: felszedtem a kormányomra és a hajóm elejére is, ami az utolsó 200 méteren a finisben eléggé visszafogott, ami csak a hatodik helyre volt elég.
- Hosszútávon mik a tervei?
- Egyelőre az érettségi, aztán majd meglátom, hogy megy a kajak. Attól teszem függővé a továbbtanulásom. Bár már négy-öt éve folyamatosan fodrász szeretnék lenni, mostanában a Testnevelési Egyetemen is gondolkodom, mivel az egyetem gyakorló iskolájába járok, s onnan automatikusan mehetnék tovább, esetleg sportmenedzserként.
- Hogyan telnek egy világbajnok hétköznapjai?
- Egy héten két-három reggeli edzésem van, akkor fél ötkor kelek. Utána iskola, majd délutáni edzések hétfőtől szombatig, este tanulás, aztán alvás. A vasárnap az, ami szabad. Az egész nyár felkészüléssel telik, ezért ezen a nyáron még nyaralni sem voltam.

Koós Hutás Katalin


Vissza