Mezei Mária Budakeszi díszpolgára
Kultúra > Budakeszi
2007-08-19

A kárpátaljai látogatásáról aznap hazaérkezett Tagai István polgármester köszöntötte Budakeszi testvérvárosainak az ünnepségen megjelent küldöttségeit, így Volker Blust-ot, a németországi Neckarsulm polgármesterét, Johann Glettlert, az osztrák Sankt Margarethen an der Raab polgármesterét, Egressy Istvánt, a kárpátaljai Beregdéda polgármesterét, Bálint Pétert, a felvidéki Ipolybalog polgármesterét, Günter Block szociáldemokrata képviselőt a németországi Lich-ből, végül György Piroskát és Sárkány Laurát az erdélyi Csíkszeredából.
Tagai István polgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy kárpátaljai útja nagy hatást gyakorolt rá. Vendéglátói csak azt kérték tőlük, hogy ne feledkezzenek meg az ottani magyarokról. "Ezeket a kinyújtott kezeket fogjuk meg jó erősen, hogy érezzék, hogy közénk tartozónak tartjuk őket." A polgármester szerint egy közösség vezetőjének minden időben példaként szolgálhat Szent István tette, aki szilárd és következetes államrendet hozott létre megalkotva a magyarság jövőjét. Budakeszinek most nagyobb szüksége van az összefogásra, mint bármior, Városunk gazdasági instabilitása egyre nyilvánvalóbb, összefogás nélkül nem találhatunk megoldást. Reményét fejezte ki, hogy a testület szeptember első heteiben képes lesz a város gazdasági alapjainak rendbetételére. Budakeszi polgárait pedig arra kéri, hogy figyeljék tevékenységüket, mert csak a nyilvánosság segíthet az összefogás létrejöttében.
A budakeszi képviselő-testület július 31-i ülésén döntött arról, hogy Mezei Mária színművésznőnek díszpolgári címet adományoz. Még sokan őrzik személyes találkozásaik emlékét az itt élő budakesziek közül. 1988 óta a korábbi Úttörő utca Mezei Mária nevét viseli, lakóházán emléktábla őrzi emlékét, s a helyi művészeti iskola is az ő nevét vette fel. Élete utolsó éveiben úgy rendelkezett, hogy kedves budakeszi háza minden berendezésével férje halála után a város tulajdona legyen. Az elismerést a művésznő hozzátartozói vették át.
Serény József, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökhelyettese a Budakeszi Szépítő Egyesület képviselőjével közösen nyújtották át a Virágos Budakesziért - elismeréseket a Pitypang Óvoda vezetőjének, Andrejkó Bernadettnek, Szalai Attilának és családjának a Nagysándor József u. 3.-ból, Mogyorósi Imrének és feleségének a Pataki F. u. 20., valamint Sándor Lászlónak és feleségének a Vásárhelyi u. 46. alatti kertek gondos ápolásáért és virágosításáért.
Budakeszi Építészeti Értékeiért díjat ebben az évben megfelelő jelölt híján nem osztottak ki.
Az ünnepségen megjelent Budakeszi 2004-es díszpolgári kitüntetettje, a Németországban élt és tavaly májusban elhunyt de Ponte József felesége és lánya, akik a Budakesziről kitelepített festőművész végrendelete értelmében egy szüretet ábrázoló festményt adományoztak a városnak, remélve, hogy a mű méltó elhelyezést kap a településen. de Ponte József számára a szüret jelképezte leginkább régi és új otthonát. A képet Tagai István polgármester vette át a festőművész lámnyától. A művész teljes hagyatéka, mintegy hétszáz festmény, nyolcszáz grafika, két és félezer vázlat a Dunamenti Svábok Központi Múzeumába (Donauschwabisches Zentralmuseum) kerül, Ulmba.
A képek az ünnepségről itt megtekinthetők!
Kapcsolódó cikkeink
A Mezei - születésének 95. évfordulóján
Elhunyt Lelbach János, Mezei Mária özvegye
Kapu egy másik világba - de Ponte József emlékére