A Keszi-találkozók huszadik évfordulója Budakeszin
Kultúra > Budakeszi
2007-07-26

Keszi-települések Magyarországon: Budakeszi, Dunakeszi, Egyházaskesző, Gyulakeszi, Gyulavári, Gyepükaján, Karancskeszi, Keszőhidegkút, Keszi, Keszü, Magyarkeszi, Papkeszi, Regöly, Sárkeszi, Tiszakeszi és Várkesző. |
Négyszáz meghívót küldtek ki, mindenkit meghívtak, aki az elmúlt húsz évben a segítségünkre volt. Ha a 200 fős Bátorkeszi emlékezetessé tudott tenni egy kétszáz fős Keszi-találkozót, akkor a tizenötezer fős Budakeszi is vendégül tud látni négyszáz főt. - indokolta meg elszántságát a sezrvezésben Várnagy Enikő. Bár a pénzügyi kereteik szűkösek, szeretnék az évfordulót méltón megünnepelni. A hivatalos megnyitót pénteken 18 órakor a Himnusz-szoborhoz tervezik, ahol elhangzik majd a Keszi-himnusz is, melyet 2002-ben Hegedűs Zsuzsa énekelt először. Most is őt kérték fel erre a feladatra. A megnyitó után a Gesztenyéskert vendéglőben vacsora és bál várja a vendégeket, melyre belépőjegy ellenében mindenkit szeretettel várnak. Minden találkozót rendező Keszi-településen emlékhelyet alakítottak ki, amely a közösség ünnepi hagyományainak szerves részévé vált. Budakeszi 1987 óta negyedszer (1987., 1992., 1996. és 2007.) rendez találkozót, de emlékhelye még nincs. Most a MOL-kúttal szemközti terület rendezésével és Keszi-ligetre keresztelésével erre is sor kerül. Az avatás vasárnap reggel 9 órakor lesz. A szombat munkával szekcióülésekkel telik. Az egyik téma a víz, mint stratégiai elem. Az előadó az a dr. Fülöp László agrárbiológus, kutató, aki hazánkban a pí-víz előállítását és forgalmazását bevezette, és mai is az első számú Pí-víz-szakembernek számít. A pí-víz csökkenti a stressz-érzékenységet, fokozza a sportolók fizikai, pszichikai és stressztűrő képességét, bizonyos idegrendszeri betegségeket pedig kimondottan látványosan helyreállít. Japánban egy 42 rákos betegből álló tesztcsoport 40 tagjánál sikerült életvízzel gyógyulást elérni… A rendezvényre várják Balogh Gábor többszörös öttusa világbajnokot is, akit a versenyeire Pí-vízzel készítettek fel. Szekcióülést tart a Magyarok Világszövetsége Magyarok a nagyvilágban címmel,ahová Patrubány Miklós elnökön kívül a szövetség jeles képviselőit várják Ausztráliából, a Felvidékről és Erdélyből is. Várnagy Enikő pedig a Keszi-találkozók elmúlt húsz évéről tart majd előadást.