Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Guiness-rekord megdöntésére készülnek a budakeszi vitorlázó reptéren

Közélet > Budakeszi

2007-07-18


A képviselő-testület 2007. július 10.-i rendkívüli ülésén megtudhattuk, hogy ebben az évben megfelelő jelölt hiányában nem adják ki augusztus 20-án a Budakeszi Építészeti Értékeiért díjat. Év végéig hosszabbították meg a budakeszi picot évek óta működtető Harcz és Társa szerződését. Rövid tájékoztató hangzott el az önkormányzat pénzügyi helyzetéről és nagy vita alakult ki a Farkashegyi reptéren készülő első elektronikus zenei fesztivál és az ott tervezett Guiness-rekordkísérlet kapcsán. Újra feleslegesen idézték a testület elé a Nagyszénászugi Víziközmű Társulás elnökét.

A polgármester távollétében Szabó Ákos Péter alpolgármester által vezetett ülésen rövid tájékoztató hangzott el az önkormányzat pénzügyi helyzetéről. A testület igyekszik akkor dönteni kiadásról, ha arra fedezetet is tud biztosítani. Nagyon hiányzik a Zichy P. utcai ingatlan eladásából nyár elejére várt 270 millió forint, viszont nem hiányzott annak az 1,1 millió forint büntetőkamatnak a kifizetése, amit az önkormányzat csatorna-beruházási és a szennyvízfejlesztési konzorciumi hozzájárulásának késedelmes átutalása miatt kellett fizetnünk. Csomor Rita képviselő az ügy kivizsgálását kérte.

Nagy vitát váltott ki az a rendezvény, melyre az önkormányzat tulajdonú budakeszi vitorlázó repteret annak üzemeltetője, az Aeroklub Farkashegy adta bérbe a Forma-Tető Kft-nek. Az ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalkozás jó befektetésnek szánja a nemzetközi hírveréssel is beharangozott rendezvényt, az első International Elektronic Music Festivalt. A budakeszi reptéren július 25. és 29. között összesen száz órán át három szabadtéri és két zárt arénában 500 lemezlovas kizárólag elektronikus zenével szórakoztatja majd megállás nélkül az egyes előrejelzések szerint 15 ezer főre becsült közönséget. E műfajban az ország legjobbjait felvonultató rendezvényre külföldi sztárvendégeket is várnak, mi több, a fesztivált a „legtöbb lemezlovast felvonultató rendezvény” Guinnes-rekordkísérletével is egybe kötik. Lesz olyan, amikor a nagyszínpadon tíz lemezlovas egyszerre pörgeti majd a korongokat. Kiegészítő szórakozásként sétarepülés, bungee-jumping, medencék, strandfoci vízifoci, quad, röplabda, paintball várják az érdeklődőket. Lesz női labdarúgó bemutató és fellép a média válogatott a DJ-kből álló csapat ellen a mostantól várhatón évente ismétlődő rendezvényen.
A Tökölön bejegyzett, de a tököli reptér helyett mégis a budakeszi repteret választó Forma-Tető Kft. már május közepén bejelentkezett Budakeszi jegyzőjénél, első lépésként a hatósági engedély megszerzése érdekében. A rendezvényről az információ azonban csak legvégén jutott el a képviselő-testülethez és a polgármesterhez, amikor a befektető már meghirdette a helyszínt, az időpontot és több millió forintot költött a rendezvény megszervezésére. Így a testület több problémával is szembe találta magát: 1. Ugyanezen a hétvégén, július 27-29. között rendezi Budakeszi a XX. Keszi-találkozót, amelyre ez alkalommal nem csak a Keszi nevű, de az összes honfoglaló törzs nevét viselő kárpát-medencei települések képviselőit meghívták. 2. Az elektronikus zenei fesztiválra előreláthatólag ide látogató tizenötezres közönség annyi lesz, mint Budakeszi teljes lakossága. 3. Az önkormányzatot joggal aggasztja a rendezvény által gerjesztett zaj, az átmenő forgalom, a közlekedési nehézségek, az esetleges balesetek, rendbontások, melyek elhárítására, kezelésére való felkészülésre meglehetősen kevés idő maradt az önkormányzat számára. 4. Arról is szerettek volna megnyugtatóan meggyőződni, hogy ennek a nagy tömegnek az ellátása, elsősorban higiéniai szempontból megfelelő lesz a reptéren.
Az álláspontok végül a Magyar Állam, az önkormányzat és az üzemeltető közötti megállapodás mellett tető alá hozott, az önkormányzat és az üzemeltető közötti, Farkas Gyula polgármester által aláírt és Lendvay Attila ügyvéd által ellenjegyzett külön megállapodás körül megmerevedtek. A használati szerződés azon túl, hogy ellenszolgáltatás nélkül adja át az önkormányzati vagyont üzemeltetésre, a sportcélú felhasználás kikötése nélkül engedélyezi a vállalkozói tevékenységet és a bérbe adást.
Az önkormányzat ügyvédjének szakvéleménye szerint azonban a háromoldalú alapszerződés egyértelműen rögzíti a sport célt, s ezt figyelmen kívül hagyni nem lehet. S bár a használati szerződés lehetőséget ad vállalkozási tevékenység végzésére, bérbe adásra, az csak sportcélú lehet. Nem sportcélú rendezvény esetén írásban a tulajdonos hozzájárulását kellett volna kérnie az üzemeltetőnek. Az önkormányzat döntésétől függ tehát, hogy a rendezvény megtartható-e vagy sem.
Tomi Attila, az Aeroklub Farkashegy elnökségi tagja szerint a bevételre, ami hatmillió forintot tesz ki, szükségük van, mivel évek óta semmilyen állami vagy önkormányzati támogatást nem kapnak, és jelentős összegeket költenek fűnyírásra, parlagfűmentesítésre, a használatukban lévő épületek, hangárok karbantartására. Ez utóbbi állítást önkormányzati részről nem erősítették meg.
Foltán István beruházó az ülésen elmondta, hogy ő a sportklubbal kötött bérleti szerződést, az önkormányzattal egyeztetni megítélése szerint a bérbeadónak kellett volna. Ami a rendezvényt illeti, a négy napos jegyet vásárlók a reptéren sátoroznak majd. A vendégek kiszolgálására étel-italvásárlási lehetőséget, száz mobil WC-t, huszonnégy mozgássérült WC-t, zuhanyzófülkéket európai uniós normáknak megfelelő színvonalon biztosítanak. A három szabadtéri színpad egymástól ötven méterre helyezkedik majd el. Ha az áthallást ekkora távolságon ki tudják védeni, akkor a település zajszennyezése sem ölthet említésre méltó méreteket. A közlekedést Budaörs felől hirdetik, a nagy forgalom abból az irányból várható. A biztonsági szolgálatot egy budapesti cég látja el, míg a parkolás és a forgalomterelés munkálatait a budakeszi Figyelő-őr Kft-re bízták.
Az ülésen szót kért Müller Tibor, a Nagyszénászugi Civil Érdekvédelmi Szervezet vezetője hatszáztizennégy lakos képviseletében, s közvetlen érintettségük folytán részt kért a rendezvényből az önkormányzathoz befolyó összegből, mégpedig a közvilágításuk fejlesztésére.
A rendezvényből befolyó összeg azonban kérdéses maradt, hiszen a szerződés ezt az igen fontos kérdést nem rendezi, az ülésen pedig felmerült az Aeroklub teljes bérleti díjbevételének követelése is. Végül a hatmillió forint fele-fele arányú megosztásáról indítványoztak további tárgyalásokat az önkormányzat és az Aeroklub között. Mindenestre Foltán István a nyereségének egy bizonyos részét – számszerűsítés nélkül, mivel még nem tudja, hogy egyáltalán lesz-e – felajánlotta, hogy a helyi önkormányzati intézmények javára ledolgozza, pl. a Szivárvány Óvoda felújítása keretében.

A Nagyszénászugi Víziközmű Társulás vagyonátadásának ellenőrzésével az önkormányzat egy társaságot bízott meg, amelynek képviselője az ülésen elmondta, hogy a megbízásuktól számított 5 héten belül nem kapták meg a hivataltól azokat az anyagokat, ami a vizsgálódásukhoz szükséges, bár a hiányzó iratok listáját írásban leadták a jegyzőnek. Bekérették a Nagyszénászugi Víziközmű Társulás elnökét is, aki az ülésen nyilvánvalóvá tette, hogy a teljes dokumentációt a hozzá tartozó irodával és annak kulcsával már jóval korábban átadták a jegyzőnek, egyes dokumentumok pedig a társulat könyvvizsgálójánál is fellelhetők. A társulás abban a hiszemben adta át a dokumentációt, hogy attól kezdve a befizetéseket a hivatal kezeli. Ez azonban nem történik meg és az idő előrehaladtával egyre nő az elmaradt befizetések száma. Miután a késő estébe nyúló napirend során négy szakértő és a társulás elnöke többórás jelenléte mellett sikerült tisztázni a dokumentumok hollétét, a testület az eddigi csúszás időtartamával, öt héttel, meghosszabbította a szakértők megbízását.


Vissza