Bíró Ildikó a FIDESZ civil igazgatóságát irányítja
Közélet > Budakeszi
2007-07-08

A szeptember 1-jén létrejövő testületek a legnagyobb ellenzéki párt felső vezetési struktúrájához illeszkednek, munkájuk független lesz a frakciótól, valamint a párt kabinetjeitől és tagozataitól. Az igazgatóságok létrehozását a pártstruktúra átszervezése indokolta a hatékonyabb munka érdekében, egyetlen célja, hogy a Fidesz szolgáltató pártként közelebb kerüljön a hétköznapokban is az emberekhez – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Deutsch-Für Tamás.
Az elnökség már jóváhagyta a tervet, így ősztől kezdheti meg működését az önkormányzati és koordinációs iroda Papp Csilla vezetésével, a külügyi igazgatóság, amely Orbán Viktor uniós és transzatlanti kapcsolatait koordinálná.
A civil igazgatóságot a Budakeszin élő Bíró Ildikó irányítja, ez a szervezet a polgári-nemzeti irányultságú civil szférával tartja majd a kapcsolatot. Egy másik, egyelőre név nélküli igazgatóság a programalkotás és a leendő kormányzás kapcsán kulcsfontosságúnak számító szakmai és társadalmi szervezetekkel folytat majd rendszeres konzultációt.
A társadalmi kapcsolatok igazgatósága – Koszorús László képviselő vezetésével – lesz a legnagyobb, hiszen tizenhat munkacsoport tartozna alá, mint például a panelben élők, a legszegényebb társadalmi helyzetben lévők vagy az autóstársadalom gondjaival foglalkozó csoportok.
Létrejön egy személyzeti és egy stratégiai igazgatóság is, utóbbinak Gyürk András európai parlamenti képviselő lesz az irányítója. (Magyar Nemzet)