Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Egymilliót nyertek a budakeszi kungfusok

Sporthírek > Budakeszi

2007-07-02


Vasárnap a törökbálinti CORA 10. születésnapjára a nagyáruház falujátékokat rendezett hazai pályán. A többfordulós ügyességi játékok döntőjébe bejutott csapatok közül a budakeszi résztvevők, a Sárkánykard Kung Fu és Wu Shu Sportegyesület tagjai a második helyen végezve jutottak a nem mindennapi nyereményhez.

A Budakeszin működő shaolin kung fu egyesület 13-18 éves fiatalokat tömörít magába nemcsak Budakesziről, de a környező településekről, sőt a budai kerületekből is. Edzőjük , Varga István fogja össze az egyesület szakmai munkáját.

A vasárnapi győztes döntőt Törökbálinton két elődöntő előzte meg. Az utolsó körben versenyzett többek között Törökbálint, Páty, Martonvásár, Érd, Törökszentmiklós csapata. A válogatott próbatételek között szerepelt kötélhúzás (legalább két lánnyal a csapatban), zsákban futás, embercsocsó, hajóhálón mászás, sőt rekeszmászás is. Ez utóbbinál sörös rekeszeket kellett egymásra rakosgatni, szám szerint nyolc darabot úgy, hogy a versenyző lába nem érhette a földet. A sok próbtétel mellett a versenyzők mellett működő ún. külső csapatna is jutott feladat: lufikból, madzagból és drótból egy csapatra jellemző kabalafigurát kellett készíteniük. A budakesziek esetében ez természetesen egy sárkány volt.

A döntőt végül a törökbálinti, érdekes módon szintén shaolin kung fu-csapat nyerte. Díjazásuk másfél millió forint volt. A dobogó második helyén a budakesziek álltak. Díjukat, az egymillió forintos CORA-vásárlási utalványt ugyan még nem kapták meg, de első dolguk lesz, hogy beszerezzenek egy digitális kamerát, hogy a versenyeiket rögzíteni tudják. Főként a külföldi versenyeken okozott ez eddig sok gondot.Sportruházat, sporteszközök, padok, futógépek vásárlását is tervezik és az idei nyári tábor teljes élelmiszerellátását is ebből az összegből fedeznék majd.


Vissza