Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Az AWS-é a legjobb magyar dal

Kultúra > Budakeszi

2018-05-04


A Viszlát nyárral az AWS képviseli hazánkat a LXIII. Eurovíziós Dalfesztiválon május 8.-12. között Lisszabonban. Május 10-én a második elődöntőben tizennyolcból 13. fellépőként állnak színpadra. Ha az első tízbe bekerülnek, május 12-én a döntőben szurkolhassunk a magyar metálosoknak. Indulásuk előtt még nyilatkoztak lapunknak.

Kökényes Dániel, Brucker Bence, Veress Áron, Schiszler Soma és Siklósi Örs

Az AWS (Ants With Slippers = papucsos hangyák) egy alternatív rock–metal, post-hardcore zenekar, amit 2006 nyarán alapított Brucker Bence, Kökényes Dániel, Siklósi Örs és Veress Áron. Eddig három kislemezt, három nagylemezt, és hét videoklipet adott ki a javarészt a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium volt diákjaiból álló zenekar. Február 24-én ők nyerték meg A Dal 2018 show-műsort a Viszlát nyár című dallal. A zsűri kiválasztotta négy döntős közül szavazataival a közönség állította őket a dobogó legfelső fokára. Május 2-án már Lisszabonban próbáltak, az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán. Portugáliában egy helyi stáb segítségével már leforgatták bemutatkozó kisfilmjüket, melyet május 10-én közvetlenül az előadásuk előtt láthatunk majd.

- Mi indította az alapítókat, hogy zenekart hozzanak létre? Hogyan kezdődött?
Bence: Mindegyikünk játszott már előtte különböző formációkban. Én Danival és Örssel a Conquistadorban, a Konnektorban pedig szintén Örssel és Ronival zenéltem együtt. Akkoriban nagyon sok jó “prohászkás zenekar” volt, rendszeresek voltak a sulis, művházas koncertek és fesztiválok. Az egyik ilyen volt a prohászkás diákok által szervezett “MIA FESZTIVÁL”, ahol a srácokkal mindkét korábban említett formációnkkal felléptünk, utána pedig megnéztük a többi zenekart. Annyira inspiráló volt látni, hogy milyen jó bandák játsszák a jobbnál jobb dalaikat, hogy Ronival elhatároztuk, csinálunk egy olyan zenekart, ahol kicsit összetettebb, komplexebb dalokat fogunk írni. Ehhez csatlakozott később Örs, majd Dani, a végeredményt pedig 2006 júniusában a gimnáziumunk felső tornatermében rendezett koncerten mutattuk meg először a barátainknak és ismerőseinknek. 

- Eddig megjelent nyilatkozataik szerint modern metalként határozzák meg a zenéjüket. Miért ezt érzik magukhoz a legközelebb?
- Bence:
Nehéz pontos definíciót mondani arra, amit csinálunk, ezért nem is annyira szeretjük behatárolni. Ahányan vagyunk, annyiféle hatást hozunk be egy-egy dalba. Így lehet az, hogy egy dalunkban szerepelhet egy kemény metalos zenei alap, egy popos refrén, egy poszt-rockos elszállás és így tovább. Az biztos, hogy mindig is törekedtünk arra, hogy a megszólalásunk naprakész legyen, ezért szoktuk a modern jelzőt használni, a metal pedig gyakorlatilag minden zenére illik, amiben lehangolt torzított gitárok vannak. Igyekeztünk nem túlgondolni ezt a dolgot.
- Soma: A modern metal itt szerintem nem egy konkrét műfaj, inkább az egész hangzásvilágra értendő. Az egész megszólalása élőben vagy koncerten, ez az a kontrasztosság, amiről a Bence is beszélt a stílusok kapcsán. Ahányan vagyunk, annyian hallgatunk még többféle zenét, ráadásul elég sokféle stílust, de vannak elképzeléseink arról, hogy mit szeretnénk hallani a muzsikánkban. Nálunk mindenki szeret popzenéket és kalapáló metál számokat is, ez biztosan fontos része az AWS-nek.

A gimnázium után hogyan alakult az életük?
Bence: Sajnos időközben Ronin kívül mindenki beköltözött Budakesziről a fővárosba. Erre részben a tanulmányaink miatt, részben az önállósodás és a munka miatt volt szükség. Én főállásban hangmérnök/producerként dolgozom az ország egyik vezető hangstúdiójában, valamint több TV-s produkció kisebb-nagyobb zenei dolgai köthetőek hozzám. Dani szintén zeneközeli munkát végez, gitárt oktat és zenekarokat fuvaroz, újabban pedig reklámzenéket szerez.
- Örs: Én felbujtóként dolgozom (nevet)
Soma: Engem még várnak vissza pár órára a gimibe... Picit több mint másfél éve gitározom egy pop zenekarban, a Marge-ban. Igyekszem minél többet zenét írni, gyakorolni és képezni magam hangtechnika ügyileg. A zene fontos igazán, de szeretem a kávé illatát is. Gimnázium óta laktam már pár helyen, jelenleg Óbudán élek.

Egyedül Somának nincsenek prohászkás gyökerei. Honnan érkezett, hol kezdte a zenélést és a zenekar többi tagjával hogyan találtak egymásra?
Soma: Pécsett születtem, Solymáron nőttem fel. Tíz éves koromban kezdtem el gitáron játszani és az első koncertező zenekarom a Lifehack volt. A srácokat Varga Gergőn, az elődömön és mindünk jóbarátján keresztül ismertem meg, akivel pedig a gitármánia táborban találkoztam először. Nehéz engem levakarni. (nevet)

Mi a kapcsolatuk még Budakeszivel?
Bence: Nekem a szüleim a mai napig itt élnek. Mindig nagyon jó érzéssel tölt el, amikor meglátogatom őket, rengeteg emlék és jó élmény köt ide, kb. minden utcára jutna egy jó sztori, amit elmesélhetnék.
Örs: Budakeszi a hely, ahol majd egyszer fel akarom nevelni a gyerekeimet. Remélem, a haverjaim is így gondolják…

- Ki milyen karaktert, milyen erősséget képvisel a zenekarban?
Bence: Általában azt szokták mondani a többiek, hogy én vagyok a komoly srác, rosszabb napokon anyukája a zenekarnak. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy elég sok dolgot vállalok magamra a zenekar körüli teendőkből. Ez persze egy csomó plusz munkával jár, de az az igazság, hogy nagyon szeretem csinálni. Volt szerencsém többször körbeturnézni Európát, külföldi zenekarok hangtechnikusaként, dolgoztam több platina-, aranylemezes és Fonogram-díjas lemezen, és úgy érzem, hogy az ezek által megszerzett tapasztalatot a mi zenekarunk életében is tudom hasznosítani. A lehetőségeinkhez képest mindenki igyekszik a legtöbbet adni a zenekarnak, én ezt a részét tudtam magamra vállalni.
- Örs: Nem vagyok jó az önreklámozásban.

Új lemezük jelenik meg az idén. Mire számíthatnak a rajongók?
Soma: A terv alapvetően egy őszi nagylemez lett volna, de ezt az Eurovíziós szereplés miatt egészen biztosan csúsztatnunk kell. Annyi már most biztos, hogy nagyon színes lemez lesz, hiszen ez az első, amin én is szerepelek zeneszerzőként. Az eddig elkészült dalrészletek és témák alapján úgy érzem, hogy az eddigi legerősebb lemezünk lesz.

- A Viszlát nyár meglepően érzelmes dal, ami egy nem mindennapi édesapa elvesztésének állít emléket.
Örs: Nem szeretnék édesapám halálából marketinghúzást csinálni, a dal nem azért íródott, hogy ezáltal nagyobb sikereket érhessünk el. A stílusunk sajátossága, hogy mélyről jövő, erős témákat feldolgozó számokat szerzünk. Édesapám régészként rengeteget tett az országért, mellette lokálpatriótaként Budakesziért is. Munkássága, kitartása a leginspirálóbb számomra.

A győzelem után megváltozott az életük. Minden percüket beosztják mások. Mivel telnek a napjaik?
Dani: Igen, eléggé megváltozott az életünk, mióta megnyertük A Dalt és most valóban az Eurovízióról szól szinte minden percünk. Rengeteg kötelezettségnek kell eleget tennünk, sok próbán és megbeszélésen veszünk részt, közben pedig igyekszünk a zenekar “eredeti” tervét is folytatni a koncertezéssel, lemezkészítéssel. Szerencsére az eddigi csapatunk továbbra is velünk van: a menedzserünk, turnémenedzserünk és sajtósunk segít nekünk, és az MTVA-tól  is sok-sok segítséget kapunk.

- Lisszabonba mivel készülnek? Ugyanazt adják-e elő, mint itthon, vagy változások lesznek? Marad a magyar szöveg és az észvesztően dinamikus látvány?
Roni: Természetesen ugyanazt a dalt fogjuk előadni, úgy gondoljuk a Viszlát nyár magyarul a leghatásosabb. Így marad az üzenet is ugyanaz, és nem terveztünk változtatni a szövegen, tehát magyarul fogjuk elénekelni. Annyi különbség lesz, hogy Lisszabonban mi fogunk vokálozni, hogy még erőteljesebben szóljunk. Ami a látványt illeti, egyelőre még nem sokat árulhatunk el róla, de annyit igen, hogy az idei Eurovíziós Dalfesztivál koncepciója szerint nem lesz a színpadon LED-fal, ezért másképp lesz hatásos a színpadi látvány, de emiatt egyáltalán nem aggódunk.

Milyen jövőt képzelnek maguknak? Egészen pontosan hogyan látják magukat 15 vagy 30 év múlva?
Bence: Nem szoktam ezen gondolkodni. Igyekszem a magánéletemben és a zenekarral kapcsolatban is mindig új és új célokat kitűzni, és folyamatosan azon dolgozni, hogy ezeket elérjem. Az ezekből kapott sikerélmény nagyon jó ösztönző erő. Ha 15 évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy a zenekarunk fogja képviselni Magyarországot egy olyan műsorban, ahol 230 millió ember néz minket, egészen biztosan kiröhögöm.

Koós Hutás Katalin

Kapcsolódó cikkek:
Itthon és külföldön is hódít a Viszlát nyár - 2018-05-02
Győzött a Viszlát nyár - 2018-02-25
Az AWS nyerte A Dal második elődöntőjét - 2018-02-19

Fotó: Kaszner Nikolett

 


Vissza