Budakesziről indult az országos rendezvény
Kultúra > Budakeszi
2018-02-02


fotó MTI/Mohai Balázs
A Magyar Népművelők Egyesülete tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A rendezvénysorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az idei rendezvénysorozat fő tematikája: Helyben van a sokszínűség.
A Budakeszin zajló országos megnyitón a vendégeket az 1948-49 szabadság harc egyik csatajelenetét megidéző összecsapás fogadta. Nemcsak a korhű öltözet repített vissza az időben, hanem a toborzótáncot lejtő honvéd, a kisasztalra helyezett demizson bor, a zsoldra szánt Kossuth-bankók. Buda visszafoglalásának történelmi utazása a Budai 2. honvédzászlóalj és a Veresegyházi Katonai Hagyományőrző Egyesület tagjainak előadásában valósult meg. Az összecsapás végén az ágyú elsütésével Novák Péter, az idei rendezvény jószolgálati nagykövete-védnöke indította útjára a 12. Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozatot.

A csatajelenetet követően dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára köszöntőjével nyílt meg hivatalosan is a rendezvénysorozat. Beszédében kiemelte: Azt az elvet, hogy közösségekben éljük meg identitásunkat, jól szolgálják a kultúrházak. A kulturális szolgáltatások bővülése mindinkább ahhoz segít hozzá bennünket, hogy közösségekben éljük meg identitásunkat. Magyarország társadalma egyre erősödik kulturális közösségeiben, hiszen 63,5 millió ember veszi igénybe a kultúrházak szolgáltatásait egy évben.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az eseményen részt vett Csenger-Zalán Zsolt, országgyűlési képviselő is, aki a keresztény kultúrára hívta fel a figyelmet, amely egész Európának az identitását megadja. Ehhez kapcsolódott idézete is: "Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz." Az Európai Unió egyik alapítójának, Robert Schumannak hetven évvel ezelőtti, meghatározó mondatát hozta magával, amely ma sokkal aktuálisabb, mint akkor volt.
Dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a kulturális intézmények fontos építőkövei a magyar kultúrának, szerepük kulcsfontosságú a kulturális értékek létrehozásában, a lakosság felé közvetítésében és abban, hogy az utánunk jövő generációk mennyire tartják majd fontosnak a nemzeti értékeket, azok megőrzését, továbbvitelét.
Novák Péter az előadóművészek üzenetét hozta a művelődési házaknak: szükségük van ezekre a helyszínekre, hogy a produkcióikat bemutathassák és randevúzhassanak a közönséggel, hiszen nem csak helyben, inkább fejben is megmutatkozik a sokszínűség. Idézete Martin Luther King után: "Van egy álmom...". Ez pedig a művelődési házak szövetségének együttműködésével egy országos kultúrházi bérletrendszer, amellyel az ifjú tehetségeket és előadásokat körbe lehetne utaztatni az országban. Mert lehet kultúra nélkül élni, de semmi értelme.
Lapunk kérdésére Novák Péter elmondta: Az ő jószolgálati nagyköveti-védnöki szerepe egy szakmai képviselet. Ötletével, az országos bérletrendszer kialakításával is azt erősítené, hogy a kultúrházakra szükség van, napjainkban reneszánszát éli ez az országos hálózat, hiszen tavaly hatszáz intézmény csatlakozott a Kultúrházak éjjel-nappal programhoz közel kétezer programmal. Ha a kereslet-kínálat fejlesztésén dolgozunk, szép dolgok várnak ránk a közösségépítés terén.
A budakeszi művelődési központban három helyszínen zajlottak a rendezvények. Az intézmény körüli közösségi téren a Buda környéki Székely Kör és a Budakeszi Hagyományőrző Kör gasztronómiai bemutatói és térdöngölő sokadalom várta az érdeklődőket a Gyöngyharmat, a Bojtár, a Hét Lépés táncegyüttesek és a Szivárvány óvoda Fecske tánccsoportjának produkcióival. A Buda környéki Hagyományőrző Íjász Egyesület szertűzgyújtást és táncházat tartott az Avar Horda zenekarral.
Számos egyesület mutatkozott be a szabadtéri színpadon és a december óta mellette működő jégpályán is. Az épületben nyitott foglalkozásokkal várták a vendégeket, s este maszkabált tartottak az Old Show zenekarral.
Érdemes tehát ezen a hétvégén is ellátogatni a művelődési házakba, kulturális terekbe, hiszen számos értékes produkcióval találkozhatnak majd és a szervezők reményei szerint sokan maguk is úgy döntenek a hétvégi látogatás alkalmával, hogy csatlakoznak valamelyik közösséghez.
A most útjára induló és egész hétvégén át tartó programfolyam különböző eseményeiről a www.kulturhazak.hu oldalon lehet tájékozódni, ahol település és időpont szerint is kereshetők a programok, a hétvégi eseményekről pedig a rendezvénysorozat közösségi oldalán, a www.facebook.com/kulturhazak oldalon láthatóak majd fotók, videók.
