Nem tiltotta le a polgármester a testületi ülések TV-közvetítését
Közélet > Budakeszi
2007-04-03
A testület március 29-i ülésén a testületi ülések tv-közvetítésének napirendjével kapcsolatban Tagai István polgármester leszögezte, hogy a FIDESZ-KDNP frakció és Poros László hónapok óta tartó vádaskodásaival ellentétben nem tiltotta le a művelődési központ által felvett anyagok lejátszását. Állítását a napirendi pont tárgyalásánál jelenlévő Dobrás Márton, a Budakeszi Városi Televízió (BVT) tulajdonosa ott helyben meg is erősítette.
Az önkormányzattal kötött megállapodás és megfelelő pénzügyi fedezet nélkül a BVT még a polgármester kérésére sem kívánja a felvételeket lejátszani. Márpedig azt a négymillió forintot, amit a BVT kért egy évre a közvetítésért, sem a Pénzügyi bizottság, sem a testület nem szavazta meg a költségvetés tárgyalásánál. Korábban a TvNetWork által működtetett kábelcsatornán közvetítő Keszi TV látta el ezt a feladatot harmincezer forint/3 ismétlés árért, szemben a BVT 336 ezer forint/hóra rúgó ajánlatával, de a Keszi TV szerződése a TvNetWorkkel december 31.-vel lejárt, így működése egyelőre kérdéses. A BVT közben új ajánlatot tett: amennyiben kapnak az önkormányzattól egy stúdiónak használható épületet, úgy a testületi ülések felvett anyagát térítés nélkül lejátszák. A testület a következő ülésre a Pénzügyi Bizottság és a médiaügyekért felelős elnökök tanácsának előterjesztését várja a probléma megoldására.