Quo vadis nemzeti újságírás? - Fábián Gyula a Protestáns Kör vendége
Kultúra > Budakeszi
2007-04-03
A Budakeszi Protestáns Kör meghívására Fábián Gyula újságíró, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió munkatársa tartott előadást pályájáról, valamint a nemzeti elkötelezettségű sajtó történetéről a Kálvin Teremben március 23-án pénteken este fél hétkor.
Az előadó bevezetőjében elmondta, hogy a magyar nemzeti újságírás a sajtó története során mindig a véres, vagy vér nélküli szabadságharcokhoz kötődött. Ilyen volt a Rákóczi-szabadságharc, amikor először jelent meg Magyarországon az újság, majd 1848, amely törvényben is kimondta a nemzeti sajtó szabadságát és olyan magas szintű technikai háttérrel rendelkezett, mint például a szikratávíró. A forradalom leverése után, a kiegyezést követően a hatalom viszonylagos engedményeik hatására a meglévő bécsi központú cenzúra ellenére is, még az olyan visszafogottságukról híres költők és írók is kötelességüknek érezték egy-egy lap alapítását, mint amilyen Arany János volt. Viszonylag szabadabb időszak volt a 1945-49 ig tartó időszak is, amikor a különböző társadalmi közösségek szintén önállóan fogalmazhatták meg saját magukat és érdekeiket, és végül az 1990 utáni évek is, amikor a nemzeti újságírók önálló érdekvédelmi és szakmai szervezetbe tömörülhettek és Benedek István orvos-író javaslatára zászlajukra tűzték a sajtószabadság mellé a sajtótisztesség jelszavát is. Sajnos azonban ezeket a rövid időszakokat mindig megtorlás, politikai/törvényi vagy pénzügyi/gazdasági ellehetetlenítés követte attól függően, hogy az ellentábor éppen milyen eszközökkel dolgozott. Mind a világháborúk, mind az azutáni diktatúrák megakadályozták, hogy a népből nemzet formálódhasson Magyarországon, mert a politikai hatalom megbízásából sajtócézárok vették kezükbe a nép „felvilágosítását”, s megírni az igazságot úgy, ahogy egy nemzetnek elkötelezett író, vagy költő szerette volna, teljes mélységében büntetlenül nem lehetett és ma sem lehet.
Fábián Gyula a „Fényes Szellők” nemzedéke újságírói tevékenységét a háború után kezdte a Fiatal Magyarország című, egyetemi ifjúságnak szóló lapban. Ebben az átmeneti, viszonylag szintén rövidnek mondható időszakban még számos olyan sajtótermék gazdagította a palettát, mint a Magvető - a parasztság, a Szikra - a munkásság, vagy a Március 15. - a diákság lapja. Sajnos azonban a rövid életű pluralizmus után a Párt központi bizottságának határozata ezeket megszüntette, s egy központilag vezérelt sajtóstruktúrát alakított ki, a megyei lapokat politikai fennhatósága alá vonta, ezek irányítását minden megyében a megyei párttitkár által kinevezett főszerkesztővel. Fábián Gyula a viharos ötvenes évektől kezdve tizenöt éven át, 1965-ig igyekezett megállni helyét, s a Magyar Rádió munkatársaként tudósított a vidék, a földből élő emberek sorsáról. Ezután a „Kortárs”-ba került Simon István főszerkesztő beosztottjaként, ahonnan azért távozott, mert főnökét betegsége miatt leváltották, és őt akarták a helyébe, amit erkölcsileg elfogadhatatlannak tartott. Fábián Gyula pályája bizonyíték, hogy a hányattatások és diktatúrák ellenére is lehet becsületesen, nemzetnek elkötelezetten alkotni még akkor is, ha az elmúlt időszak történelme azt is bebizonyította, hogy a gondolatok és a lelkek fölötti uralom a legnagyobb, legerősebb és talán leghatékonyabb diktatúra. A pénzuralomra, megtévesztésre építő, a nemzeti oldal naivitását, jóhiszeműségét kihasználó látszatdemokraták mára tervszerűen és kitartóan végrehajtott munkájukkal világháborúk nélkül, a viszonylag csekély számú nemzeti elkötelezettségű sajtóbástya és felelősen gondolkodó értelmiségi ellenére elérték, hogy a magyar népesség 13%-az él létminimum alatt, 12%-a létminimum környékén, s hogy ezekkel az adatokkal Európa szegény országai közé tartozzunk. Haldoklik a mezőgazdaság és az ipar, s a hatalom a tömegméretű népbutítás és gazdasági, lelki és szellemi elnyomás mellett már a fegyveres erőszak eszközeit is latba vetve igyekszik biztosítani, hogy az emberek ne ismerjék fel saját érdekeiket, s végképp ne tudjanak eligazodni a politika számukra egyre inkább zavarossá váló útvesztőjében. Fábián Gyula hangsúlyozta, hogy nem lehet tovább hátrálni, választási lehetőség és a reménytelenségből kivezető kiút mindig volt, van és lesz is, ha nem engedjük, hogy a létbizonytalanságtól való lélekölő félelem uralkodjék el rajtunk. Ezért lenne szükség még sok-sok cenzúra nélküli médium olyan lelki megújító és felszabadító szerveződésére, mint például a nemrég a 100.3 frekvencián elindult Lánchíd Rádió.
Galgóczy Zsuzsa
