Budakeszi > Építészet
Közönségszavazatokat vár a magyarok napelemes odúja Madridban

2012-09-19 08:00:00
2189 olvasás

Hatvan műegyetemi diák közel két évig dolgozott azon a házon, amit szeptember 13-30-ig Madridban naponta tesztel és pontoz a verseny zsűrije. A műszaki egyetem szinte valamennyi kara részt vett ebben a munkában az építészkar vezetésével, közöttük budakeszi résztvevőkkel. Ma délután a tizedikről a hetedik helyre lépett előre a magyar Odoo.

A Solar Decathlon Europe egy nemzetközi diákverseny, ahol a diákcsapatoknak az a feladata, hogy megtervezzenek, megépítsenek és bemutassanak egy kizárólag napenergiával működő házat. Hazánkból első alkalommal jutottak ki egyetemi hallgatók a rangos madridi megmérettetésre, amelyen tíz szempont (építészet, épületszerkezet, energiamérleg, épületüzemeltetés, komfort, kommunikáció és társadalmi felelősségvállalás, iparosíthatóság, innováció és fenntarthatóság) alapján értékeli majd a zsűri az épületeket. A magyar projekt fő támogatója a Siemens Zrt.

A fenntartható életért

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hatvan diákja az Odoo project keretében közel két évig dolgozott azon a házon, amely számos innovatív megoldásának köszönhetően magyarországi viszonyok között kétszer, madridi viszonyok között háromszor annyi energiát képes termelni, mint amennyit fogyaszt. Így például egy elektromos autónak is biztosít akár napi 70 kilométernyi menetidőt. Az elektromos áramot a ház napelemekből nyeri, amelyek egyben a tető és a fal burkolataként is szolgálnak. A tető napelemei nyáron, magas napállásnál, míg a fal télen, vagy reggeli órákban, alacsony napállásnál termeli az energiát.

A hűtést, fűtést, illetve a meleg vizet is a nap energiája biztosítja a padlóba és a mennyezetbe épített csőrendszer segítségével, amely nyáron a belső térbe jutott hőt elvezeti, télen pedig összegyűjti és a délutáni, esti órákban visszaadja. Az Odoo rendkívül jól képes védekezni a napsugarak ellen a nyári időszakban, télen viszont a lehető legtöbb fényt engedi be a házba.

Új életmódra biztat

Az Odoo-házban a napenergia hasznosítása mellett kiemelt jelentőségű a külső környezet, a természethez való viszony. A fejlett világban az emberek idejük 95%-át zárt épületekben, fedett, fűtött vagy hűtött, megvilágított és a természetes környezettől elzárt terekben töltik. Az Odoo alapgondolata egy olyan ház, amiben az idő 50%-át bent, 50%-át kint lehet tölteni. A ház ezért két egyenlő méretű egységből, egy épületből és egy azonos méretű udvarból áll. Az újfajta élettérben a nyári konyhával és pihenőrész révén ötvöződik a hagyományos magyar életmód a mai kor modern komfortigényeivel. A kondícionált beltér mérete minimálisra csökken, amivel energiát és építőanyagot spórolunk. Folyamatos kapcsolatban állunk környezetünkkel, ami nemcsak egészséges, hanem a fenntartható életvitel alapja.

Darabokra szedik, újra felépítik

A magyar diákok készítette házat augusztus 9-én mutatták be a sajtónak és az együttműködő partnereknek. Az épületet ezután darabokra szedték és kamionokba rakva augusztus 22-én elindult  - nyolc nap alatt 2790 kilométer megtéve - a madridi verseny helyszínére. Augusztus 31-én megkezdődött az összeszerelés Madridban. A Solar Decathlon Europe verseny hivatalos programja szeptember 13-án, a megnyitóval vette kezdetét. A házat szeptember 14. és 29. között folyamatosan ellenőrzik, minden nap díjazva az adott kategóriában legjobbnak talált pályaművet. A helyszíni mérések, a projekt két éves működése során leadott, közel 1500 oldalnyi dokumentációs anyag, a madridi szereplés és az eddigi projektaktivitások alkotják az értékelések alapját.

A verseny azonban nemcsak a házak teszteléséből áll, hanem ebben az időszakban nyílik lehetőség a kész épületek, a projektek és az abban dolgozó diákok bemutatkozására a szponzorok, a sajtó és a nagyközönség számára. Így a magyar csapatnak is a szeptember 30-i zárásig minden szinten helyt kell állnia.

Budakesziek a csapatban

Az Odoo projekt tervezési folyamatában vezető építész mentor tanárként Pataky Rita támogatta a hallgatók munkáját. A kivitelezési munka projektvezető mentor tanára Huszár Zsolt volt. A Prohászka gimnázium tavaly érettségizett, első éves építészhallgatója, Bordás Flóra is részt vett az épület felépítésében.

A közönség kedvenc háza - szavazás szeptember 30-ig

Casa Favorita del Público, azaz a közönség kedvenc háza díjra lehet szavazni a Solar Decathlon versenyén. Kérünk mindenkit, hogy szavazatával támogassa a  Solar Decathlon magyar csapatát, az Odoo projektet. 

Egy rövid regisztráció után itt lehet szavazni az Odoo-ra, hogy elnyerje a közönség kedvence díját! További információ az elkészült házról és az eddigi mérési eredményekről a csapat blogján.

Utóhasznosítás

A verseny után a házat ismét szétszerelik, hazahozzák és a BME területén oktatási tevékenységek, kiállítások, szponzori rendezvények és egyéb programok helyszíneként szolgál majd. A házba beépített rendszerek és a felhalmozott tudás frissíthetővé,  továbbfejleszthetővé válik, alapot szolgáltatva a későbbiekben megszületendő diplomamunkákhoz és fejlesztésekhez.

Koós Hutás Katalin

 

Nyomtatás :: Bezárás