Páty > Ki-kicsoda
NE adják föl!

2012-08-24 00:00:00
1178 olvasás

Föl-földobott kő, földedre hullva, / Kicsi országom, újra meg újra / Hazajön a fiad.” Bubik László gépészmérnök hosszú szakmai pályafutása során, számos világsikerrel a háta mögött ma is Ady mégis-morálját tartja élete zsinórmértékének. Az egykori gyártulajdonos fia hosszú külföldi tartózkodás után, a 90-es évek végén tért végleg vissza hazájába, és 2004-ben költözött Budapestről Pátyra, ahol ma már özvegyen él. A 87 éves gyártmányfejlesztő szakember jelenleg két írásának kiadatásán fáradozik.

- A Sikeres gyártmányfejlesztés című, nagyjából készen lévő munkámról évekkel ezelőtt kiváló magyar professzorok, műszaki és gazdasági szakemberek nyilatkoztak és ajánlották kiadásra, de még mindig csak az íróasztalfiókomban hever. Sok objektív oka is van ennek, de szívesen átadnám érdeklődő, esetleg szakdolgozó egyetemistának, fiatal kutatónak vagy olyan íróembernek, aki segítene nekem sajtó alá rendezni. A másik írást kisebb válságkezelési tanácsadó tanulmánynak nevezhetném. Mindegyikben évtizedes szakmai tapasztalataimat, vándoréveim, szakmai sikereim és kudarcaim tanulságaira alapozott gyakorlati tényeket rögzítek, működőképes projekteket mutatok be.

- Honnan indult a vándorútja?
- A Bubik Csavar és Vasárugyár tulajdonosa volt az apám, persze mindebből csak a húgom festette embléma maradt meg. A gyárunkat államosították, a szüleimet földmunkásokként kitelepítették. Pedig a háború után óriási lendülettel épült az ország, a mi gyárunk is hamar megerősödött, Budapest lerombolt hídjai szinte egy pillanat alatt nőttek ki a földből (ma egy kátyút is hónapokig javítanak!). A diktatúra  szele azonban rohamosan közeledett. Apám 1948-ban még azt tanácsolta, hogy tapasztalatot szerezni menjek ki Nyugatra, sikerült hivatalos útlevelet is kapnom, és a friss diplomámmal a zsebemben elindultam, de rövid idő múlva már nem volt szerencsés visszatérnem.

Ebben az időben szerte Európában éltek magyar emigránsok, gondolom, nem volt nehéz egymásra találni.
- Valóban, és nagyon összetartottunk akkoriban. Előbb fél évet egy gazdag belga gyáros sofőrje voltam, majd átcsempésztek Franciaországba. Párizsban is találkoztam sok magyar emigránssal, és állásközvetítő révén egy svájci cég főmérnöke lettem.

Ekkor kezdődött a szakmai karrierje?
- Öt év után Párizsból Brazíliába költöztem, ahol négy évet dolgoztam. Majd egyre-másra kaptuk a híreket, hogy Kanadába érdemes menni, ott különösen megbecsülik a jó szakembereket, ráadásul egy régi barátom is hívott dolgozni, a négyfős kis ügynöksége gépeket importált Olaszországból Torontóba. Tehát ismét felkerekedtünk – már feleségemmel együtt, aki szintén magyar, és aki a hátteret biztosította az alkotó munkámhoz – és Torontóba települtünk át. Itt értem el igazi sikereket elsősorban gyártmányfejlesztőként. A negyven év alatt több mint 25 szabadalom védi a munkáimat.

Nyilván itt minden adott volt a hatékony munkához: pénz, paripa, fegyver.
- A rendkívüli és talán tanulságos és ma is biztató ebben az, hogy a meglehetősen komplex, sikeres gyártmányokat minden részletükben egy, néha két műszaki rajzoló és egy kísérleti gépeket építő mechanikus segítségével produkáltam. A barátom cége egészen jelentéktelen volt az elején, de a megrendelők igényeit már magunk elégítettük ki, a saját fejlesztéseinket adtuk el, és három-négy év alatt közel 150 dolgozót foglalkoztató gyárrá nőttünk. A világsikert a préselt bútorlapokat gyártó gépünk hozta meg. A másik általam fölfejlesztett gyár meg egy svéd tulajdonú 12 fős, primitív műhely volt, ami az idős tulajdonos autógumi-javító gépét gyártotta és árulta. A Vulcan tíz év alatt 450 fős, 40 országban képviselettel rendelkező gyár lett, ami csak az általam tervezett gépeket gyártotta.

Mindez húsz évvel ezelőtt, és Kanadában történt. Miért érzi aktualitását az írásainak a ma Magyarországán?
- A magam módján, amíg tudok, én is szeretnék segíteni, persze amiről beszéltünk csak egy szelete a leírtaknak.  Hiszem, hogy elsősorban értéket kell teremteni, és a munkahelyteremtést sem mástól kellene várni, hiszen volt nekünk iparunk, mezőgazdaságunk, kultúránk… És ez érvényes a helyi közösségekre is. Páty gyönyörű fekvésű település, sok kis cég működik itt is, ne adják föl!

SZKM
Pátyi Kurír 2012/2.szám

Nyomtatás :: Bezárás