Páty > Közélet
Megnyílt a Csicsergő Óvoda

2011-03-07 14:20:15
1174 olvasás

Február 27-én átadták a Pátyolgató Óvoda legújabb egységét, a Csicsergő Ovit a volt református parókia épületében. „Nagy ünneplésre nincs okunk, csak a kötelességünket teljesítettük, az elvégzett munka azonban becsülendő. Fontos kiemelni, hogy aránylag rövid idő alatt sikerült komoly összefogással eredményt elérni.” – áll Székely László polgármester közleményében.

A jelenlegi csoport a Pátyolgató óvoda 13. csoportja, ahova huszonhárom három éves kort betöltött kisgyermeket vettek fel. A picikkel két óvónő foglalkozik majd. A 15 millió forintból elkészült modern csoportszobát és a hozzá kapcsolódó szociális helyiségeket február 28-án már birtokba is vehették a csicsergő kicsinyek.

A megnyitó ünnepségen Bereczki Katalin mb. óvodavezető megköszönte a sok munkát, a szeretetet és az adományokat. A Református Egyházközség nyitott hozzáállása, a Faluüzemeltetési Csoport dolgozói (azon belül is Czentár László), a kivitelező cég tisztességes, pontos munkája, a szakhatóságok zökkenőmentes ügyintézése mind hozzájárult a sikerhez.

Ez az első beruházás, melynek köszönhetően a tavaly tavasszal felvett gyermekek utolsó csoportja is - kis késéssel, de végre  - óvodás lehet. – mondta Székely László polgármester. Példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amelynek keretében az önkormányzat és az óvoda dolgozói mellett a szülői szervezet és az érintett családok is játékok, könyvek gyűjtésével segítették a csoportszoba otthonosabbá tételét.
Vizi István református lelkész Márk Evangéliumából idézett: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa..”, s örömét fejezte ki, hogy a piciny gyermekek otthonra találtak a szépen felújított egyházi tulajdonú épületben. 

Az igazi ünnepeltek maguk az apróságok voltak. Ők az első percektől kiválóan beilleszkedtek, míg a felnőttek komoly dolgokról beszélgettek. A tavaszi ovisok, becsöppenve a csodák világába, minden új játékot azonnal kipróbáltak,. Közben jóízűen falatoztak a finom pogácsából, s örökké rohanva fedezték fel a miniatűr új világot.

Hájas Ágnes

Nyomtatás :: Bezárás