Budakeszi > Ki-kicsoda
A Magyar Honvédség halottjaként temették Nagy Kálmánt

2010-10-15 13:08:32
2603 olvasás

Október 13-án kísérték utolsó útjára Nagy Kálmán m. kir. huszár főhadnagyot, ny. huszár ezredest, történészt, számos  társadalmi szervezet megbecsült tagját, Budakeszi díszpolgárát a budakeszi temetőben.

Nagy Kálmánt a Magyar Honvédség saját halottjának tekintette, amely minősítést csak az kapja meg, aki az aktív katonai szolgálati ideje alatt olyan helytállást tanúsított, ami pozitívan befolyásolta a katonai szolgálati tevékenységet, vagy a honvédség egészének az életét. A Magyar Honvédség halottja számára a teljes temetési költséget és az egy éves évfordulón a síremlékállítás költségeit a Magyar Honvédség állja. A temetési szertartáson a Magyar Honvédség Támogató Dandár 32. Budapest Díszzászlóaljának egy 18 fős szakasza adta a kíséretet, segédkezett a koszorúk elhelyezésében és sortűzzel búcsúztatták a legidősebb magyar huszárt, a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara közreműködésével.

A szertartást Bíró László, katonai ordinárius, a HM Tábori Lelkészi Szolgálatának katolikus püspöke celebrálta.

A Magyar Honvédséget Frigyer László mérnök vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Logisztikai Erők főnöke és László Tibor ezredes, a Támogató Dandár Helyőrségtámogató parancsnoka képviselte. A Honvédelmi Minisztérium részéről Fodor Lajos nyugállományú vezérezredes, diplomata, a Magyar Honvédség parancsnoka és 1999 és 2003 között a Honvéd Vezérkar főnöke, jelenleg a HM közigazgatási államtitkára jelent meg a temetésen.

A hagyományőrző szövetségeket a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége, a 10-es Fehérvári Huszárok Egyesülete, a Mogyoródi Sándor Huszárok, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség,  a Zrínyi Miklós Hagyományőrző Íjász és Lovas Egyesület  DSE,  a Töki Huszár- és Lovas Hagyományőrző Társaság, a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium és a Jászfényszarui Szűcs Mihály Huszárbandérium egyenruhásai képviselték.

Nevükben vitéz Győrffy-Villám András agrármérnök, hagyományőrző huszár alezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke búcsúzott: Egyszer megkérdeztem tőle. Kálmán bátyám mit jelent a huszár szellem? A szolgálati szabályzattal válaszolt: aki a jóságos természet mellett bátor szívű, aki lovában önmagában és a fegyverében bízik, aki lovát önmagánál is jobban szereti és ápolja. Aki a legválságosabb helyzetben is merész elhatározásra jut, és azt nyomban tettel követi. Az ilyen ember nem ismer nehézséget, eleme a támadás, és még a hátrálásban is csak eszközt lát arra, hogy kedvezőbb viszonyok között újra támadhasson. Vitéz Nagy Kálmán huszár ezredes ilyen ember volt! Nyugodjék békében!

Koós Hutás Katalin

Képriport a temetési szertartásról (fotók: Salamon László)

Kapcsolódó cikkünk: Elhunyt Nagy Kálmán - 2010-10-09

Nyomtatás :: Bezárás