Budakeszi > Kultúra
Újjászületett a Tarkabarka ovi

2010-06-06 17:32:03
2039 olvasás

Ünnepélyes keretek között adták át Budakeszin a város legrégebbi, de most  270 millió forintból megújult, két tannyelvű óvodáját. Az intézmény az egyetlen az országban, melyet német önkormányzat a saját tulajdonaként működtet.

A közel egy éve, tavaly nyáron kezdődött felújítás alapját a már százötven éves, helyi védettségű épületrész adta, amelynek csak az utcafronti részét őrizték meg, a többit teljesen átépítettek, több új teremmel és kiszolgáló helyiséggel is kibővítettek. Így szeptembertől hatvannal több gyermek, összesen 170 óvodás befogadására vált alkalmassá az intézmény.

Heppes Miklós, az új épület budakeszi tervezője lapunknak elmondta, hogy a régi épületben alakították ki a tornaszobát, az orvosi szobát, a nevelő szobát, az étkezőt, a konyhát, az öltözőt, a logopédiai helyiséget, az igazgatói irodát, a mozgássérült WC-t és a gépészet helyét. A három-három, egyenként ötven négyzetméteres csoportszoba külön öltözővel és mosdóval az új épületszárny földszintjén és emeletén kapott helyet.

A felújítás során igen nagy hangsúlyt fektettek a megújuló energiaforrásokra: az elektromos áramot napelemek, a meleg vizet és a fűtést pedig napkollektor segítségével állítják elő. A napenergia több áramot termel, mint amennyit az épület fogyaszt, így a villanyóra a hálózatba visszajuttatott áramot is méri, s az óvodának csak a különbözetet kell kifizetnie. Az udvaron egy nagyméretű ciszterna is készült, hogy a csapadékvíz befogásával megoldható legyen a WC-k öblítése. Az épületben a hallás- és látássérültek számára is tájékozódási pontokat alakítottak ki.

Kóthyné Herczeg Mária, a budakeszi német önkormányzat elnöke elmondta, hogy az intézményben két tannyelvű (magyar és német) nemzetiségi oktatás folyik úgy, hogy a gyerekek, akik nem csak német nemzetiségi gyerekek lehetnek - Goethe szavaival élve – gyökereket és szárnyakat kapjanak. A beruházás 10%-os, 27milliós önrészének a felét a düsseldorfi székhelyű, kisebbségi projekteket támogató Hermann Niermann Alapítvány segített előteremteni. Ötmilliót a Zichy Péter utcai önkormányzati ingatlan megvásárló Domain.hu biztosított, a többit az óvoda téglajegyek kibocsátásából és egyéb gyűjtésekből állta. A felújítás szervezésében az elnököt Dobos Lászlóné Fischer Kata, a német önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke, Ormai Sebestyén, a fejlesztési bizottság elnöke, Sónyi János, a fejlesztési bizottság külső tagja segítette. Czuczor Zoltán szülőként és műszaki ellenőrként támogatta a beruházást.

Hidas Mátyás, a budakeszi német kisebbség egyikeként elmondta, nem csak az unokái, de saját maga, sőt még édesapja is ebbe az óvodába járt egykor.

Koós Hutás Katalin

Képriport az átadásról ide kattintva elérhető!

Kapcsolódó cikkeink
Tarkabarka táncot roptak zeneszóra - 2010-02-13
Megkezdődött a Tarkabarka Óvoda átépítése - 2009-08-18
Óvoda-beruházás németországi támogatással - 2009-06-03
Összefogás a hiányzó téglákért - 2009-01-12
Tarkabarka vigalom - 2008-02-21
Joschka Fischer a budakeszi óvodában - 2007-10-07
Bővül és megújul a Tarkabarka Óvoda - 2005-09-01

Nyomtatás :: Bezárás