Páty > Közélet
A pátyi katolikus közösség templomot épít

2010-04-18 18:47:24
1511 olvasás

A létszámában egyre gyarapodó közösség, a sok gyermek kinőtte már a régi mozi épületet. Halaszthatatlan szükség lett mára egy templomra, mely szentély, közösségi ház és paplak is egyben.

A templom bronzkapujának eddig elkészült kazettái a tavaly decemberben posztumusz Pro Ecclesia Hungariae díjjal kitüntetett, 46 esztendős korában elhunyt Ozsvári Csaba egyházi ötvösművész munkái.
Az új templom védőszentje Szent Imre, az ifjúság védőszentje, de emléket kíván állítani II. János Pál pápának is. A 2007. október 24-én történt első kapavágást követően 2009. május 2-án, a PÁTYI TAVASZ fesztivál keretében Spányi Antal megyés püspök mondott búzaszentelő szentmisét az épülő templom falai között.  2009-ben mintegy 1 500 000 forint támogatás érkezett a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából alapítványunkhoz, melyet ezúton is köszönünk. Ebből, valamint a hívek adományaiból épül meg a templom tornya és kerítése 2010 tavaszára.
 
Az V. PÁTYI TAVASZ fesztiválon (2010. április 30. – május 2.) a búzaszentelő szentmisét Takács Nándor nyugalmazott megyés püspök celebrálja majd. A püspök atya helyezte el 2000-ben az új templom alapkövét. A szentmisére május 2-án, délelőtt ½ 11 órakor kerül sor Pátyon, az új templomban.

További részletek a katolikus közösség honlapján: www.ude.hu
Kapcsolat: titkar@ude.hu. Tel: Kővágó István egyházközségi jegyző - 0630/991-4121.

Templomot az ember elsősorban nem magának, hanem gyermekeinek, unokáinak épít.

Amennyiben egyetért templomépítő szándékunkkal, kérjük ajánlja fel már megfizetett személyi jövedelemadójának 1%-át a Pátyi Római Katolikus Templomért Alapítvány számára. Kérjük éljenek ezzel az - anyagi terhet nem jelentő - lehetőséggel, és hívják fel erre rokonaik, barátaik, ismerőseik figyelmét is.
 Adószám: 18687996-2-13
Bankszámla: Biatorbágy és Vidéke Takarékszövetkezet 64500027-13400022

 


Nyomtatás :: Bezárás