Budakeszi > Kultúra
Szobrot avattak a legnagyobb magyarnak

2010-04-09 08:20:21
2316 olvasás

gróf Széchenyi István születésének 150. évfordulóján Budakeszin szobrot avattak a legnagyobb magyar tiszteletére. Gábor Emese alkotását a Széchenyi utca és a telki út sarkán, Budakeszi három iskolájának közvetlen közelében állították fel április 7-én délután.

A rendezvényen Kőrösiné dr. Merkl Hilda, a szobor felállítását szervező Széchenyi Baráti Kör elnöke, Gábor Emese és Spányi Antal, a székesfehérvári egyházmegye püspöke méltató beszédeit követően a szobrot Tagai István polgármester leplezte le. Szemereki Zoltán, aki 1990 és 2002 között volt a település polgármestere, Budakeszi várossá válásának 10. évfordulójáról emlékezett meg. A műsorban közreműködött Bánffy György színművész.

A szobor elkészítésének és környezetének rendezése közadakozásból valósult meg. A tér kialakítása Bechtold Gábor tervei alapján készült. Az adománygyűjtésben a Széchenyi Baráti Kört a Budakeszi Kultúra Alapítvány segítette.

Képriport a rendezvényről

Gábor Emese, az alkotó vallomása: 
          Amikor ezt a szobrot készítettem, illetve felkészültem arra, hogy elkezdhessem az alkotást, gondolatok kavarogtak a fejemben. Gondolatok arról, hogy mi lehet Széchenyi üzenete a ma embere számára? Hogy miért Ő a legnagyobb magyar? Hogy miért van értelme egy szobornak?...és mit közvetíthet illetve hogyan egy Széchenyi szobor, most 2010-ben. Hogy hogyan lehet egy lélekóriást anyagba önteni?
          Abban biztos voltam, hogyha lelkileg közelítem meg, vagyis megpróbálom megismerni a lelkét, ezután maga irányít majd és mutatja az utat a megvalósulás felé. Egy szobor létrejöttének akkor van értelme, ha az emberekben, akik nézik valamit elindít, valamilyen gondolatfolyamatot, mint egy hullám a tengerben, és a túlparton ennek a gondolathullámnak nyoma marad a homokban. Ha sok ember fejében ugyanaz a gondolatfolyamat indul el, akkor a túlparton nem csak homokszemek mozdulhatnak, hanem sziklák törhetnek, földrészek alakulhatnak. (ahogy Széchenyi mondta: „egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”)
           Ne tévesszük szem elől egy pillanatra sem, hogy (fizikai) tetteinket a szellemünk irányítja. Széchenyi a legnagyobb magyar. Amiket Ő tett, mind a szellemének köszönheti. Tetteit szigorúan a lelke irányította.
 Mi itt és most, megtestesült emberek, magyarságunkat ajándékba kaptuk Istentől. Országunkat ajándékba kaptuk Őseinktől. Örülhetünk, hogy ezt is kaptuk és örülhetünk, hogy vannak olyan nagyjaink, akikre büszkék lehetünk. Anyanyelvünket is ajándékba kaptuk.
           De mi mit teszünk azért, hogy méltók legyünk arra, hogy itt éljünk és ezen a nyelven beszélhessünk? Széchenyi tett. Önvizsgálatot tartva, önzetlenül tett. Nagyon sokat tett. Nagy hullámokat indított a magyarság tengerében, amely hullámoknak még mindig nyoma van, amely hullámok a sziklákból várakat faragtak a parton. Újabb kérdések merültek fel bennem: Mi is úgy élünk-e, hogy szellemünk irányítja tetteinket? Hiszen mind lelkek vagyunk és lélekként megyünk tovább.
          Alkotás közben jöttem rá, hogy Széchenyi egyik üzenete számomra mint mai ember számára, az, hogy anyagias világunkból kiszakadva lelki síkra lépjünk. Jövőnk útja a bennünk lévő szeretet és hit erősítése, az emberek közötti kapcsolatok szellemi síkra terelése. Széchenyi egy minőséget is jelent, azt a minőséget, amit egy ember életében ki tud hozni önmagából. Azt üzente, hogy ismerjük fel a pillanatokat és minden pillanatnyi döntésünket hassa át ne csak a jelen, hanem a jövő képe is. Hagyjuk, hogy ebből eredő tetteinket a Gondviselés vezérelje és akkor, abban a pillanatban mi is egy kicsit Széchenyivé válunk önmagunknak.
          Ha minden nap, amikor elmegyünk e szobor előtt eszünkbe jutnak azok a kérdések, hogy mit tettünk aznap egymásért, kultúránkért, magyarságunkért, a világért…? Akkor a szobor nem csak azért áll itt, hogy díszítsen egy teret, akkor a lélekszobor működik, lelkeket szólít meg. Szeretném azt, hogyha itt megpihenünk, nézhessünk egy pillanatra önmagunkba, kapjunk erőt, támogatást ahhoz, hogy a szellemünk mennyire fontos és hogy hitünkkel hegyeket mozdíthatunk. Hát, ilyen ajándékokat kaptam Széchenyitől, és azt kívánom, hogy mások is kapjanak! Legyen ez a lélekszobor a lelkiismeretünk tüköre!

 Gábor Emese és Kőrösiné dr. Merkl Hilda - fotó: Bánkuti Ákos

***

Szemereki Zoltánnak, Budakeszi volt polgármesterének (1990-2002) beszéde:

Széchenyi a Hitelben ezt írja: „Csak az a valóságos bölcs Hazafi, ki lehetőt kíván, s jól tudván, hogy az ember gyenge léte miatt se felette boldog, se határtalanul boldogtalan nem lehet, a középúton jár. Ő lélek-derülten él, szomorú unalom nem öli óráit, s a közjóért fáradozván nem panaszkodik mindegyre hasztalan, hanem inkább felkeresi a hibákat, s azoknak kútfejeit nyomozza, kifejti s rajtok segít, ha lehet, ha nem lehet, nemesen tűri; gyáva panasz szájából nem hallatik. A hibákat pedig inkább magában keresi, mint másokban, mert magával parancsolhat, másokkal nem.”

Budakeszi tíz évvel ezelőtt, 2000-ben, tíz évvel a rendszerváltoztató folyamatok kezdete után érdemelte ki a városi címet. Budakeszi várossá válásának fő indítéka a közjó biztosítása volt. A város vezetése kiemelt célként tekintette a település polgárainak kiszolgálását, erős és magas színvonalú intézmény rendszeren keresztül. Jól tudtuk, hogy a történelem során azok a települések fejlődtek, erősödtek, amelyek akár rangjuk segítségével, de meg tudták őrizni, helyben tudták tartani a lakosságukat szolgáló intézményeiket. Tudtuk, hogy több feladatot kell vállalni, de önállóságunkat városi státuszban könnyebb lesz megőriznünk. Tudtuk, hogy voltak és vannak szolgáltatások, amelyeknek biztosítására forrást csak városok számára ad az állami költségvetés. A városi pályázathoz felméréseket készítettünk. A 2000-ben felmért adatokra büszkék lehetünk. Lakosságunk iskolázottsága, műveltsége, intézményeink, - főleg iskoláink színvonala, környezetünk védelmére tett intézkedéseink, helyi szabályaink az országos városi átlagot jelentősen meghaladták.

„Budakeszi várossá nyilvánításának kezdeményezése” című dokumentum az alábbiakban fogalmazta meg céljainkat: „Budakeszi várossá válási szándéka nem a határok nélküli népesség- és gazdasági növekedésre, hanem a minőségi életfeltételekre, szolgáltatásokra, a környezetvédelem szempontjaira, azaz a „lakni, dolgozni, szabadidőt eltölteni és színvonalas szolgáltatásokat igénybe venni”, négyes alapszabályra épül, melyet nem csupán saját lakosságának, hanem a környező településeken, peremkerületekben élők számára is elérhetővé tesz.”

Az utóbbi 20 évet a változások korának fogja tekinteni a történelem, ebben biztos vagyok. Reformokat nemcsak az 1800-as évek hoztak, hanem korunk is megérett a változásokra. Újra tanultuk a demokráciát. Magyarország közel 3200 önkormányzatának több tízezer képviselője tanulta jól, vagy rosszul, mit kell tennie a közjóért. Aztán a másik 100 000 közszolgáló teljesítette jól vagy rosszul azt, amit a demokrata többség célként tűzött ki. Tanultuk a szubszidiaritást, azaz, hogy dönteni a lehető legalacsonyabb szinten kell és lehet jól.

A tanulópénz azonban lassan elfogyott!

Dániában, ahol a demokrácia hagyományai már meggyökeresedtek, az elmúlt évben tizedére csökkentették az önkormányzatok számát, járásonként egy-egy testületet és azt kiszolgáló apparátust hagyva meg csupán. A járás központja pedig mindig csak város volt. Így van ez a német u.n. Kreisstadt-modellben is. Ezek a folyamatok nem állnak meg az ország határánál, különösen nem, ha olcsóbb, fenntarthatóbb állam a politikai hatalom jelszava, és ezen kívül még válság is gyötri a világot.  Ezért vállaltuk az ezredfordulón a járások helyett elindított kistérségi társulások vezető szerepeit. A városi rang intézmény megtartó ereje, a szolgáltatások fenntarthatósága szempontjából is vitathatatlan tény.  

Kedves Budakesziek!
Egy település nem akkor lesz várossá, amikor az arról szóló törvényt a köztársasági elnök úr aláírja, hanem akkor, amikor a település lakói öntudatos városi polgárokká lesznek. A keretek ehhez adottak, ezekért az erényekért mindannyian munkálkodhatunk tehetségünk szerint. Minden erőt, tapasztalatot be kell vonnunk, hogy forrásokat teremtsünk Budakeszi város mértékletes, fenntartható fejlődésének biztosítására, az itt élők javára. Elsősorban belső, de szükség esetén külső forrásokra is támaszkodhatunk annak érdekében, hogy Budakeszi arculata városi minősége megerősödjön. Joggal csak akkor várhatjuk el, hogy legyen szép, legyen gazdag településünk, legyen városunknak központja, legyen a városnak olyan háza, amelyből a rend kisugárzik, ha van forrásunk hozzá! Az EU-pályázatok már elindítottak egy folyamatot. De Budakeszinek vannak még tartalékai! Hiszek abban, hogy városunk a magyar egészségüggyel együtt hamarosan föltámad, és nem városi, de jó értelembe vett „fővárosi” szinten fogja szolgálni mindannyiunk egészségét és boldogulását. Hiszek abban a mértékletességben és logikában, amelyet gróf Széchenyi István képviselt. Ezért szeretem azt az idézetet, hogy „Itt alkotni, teremteni kell!

Hogyan szolgálhatja a közjót az ember? Tálentumai és pozíciója szerint mindenkinek van lehetősége rá, sőt kötelessége is! Senki sem mondhatja, hogy az csupán a másik dolga. Nem kell minden embernek saját filozófiai rendszert alkotnia ahhoz, hogy a közjót szolgálhassa. Elég egyszerűen betartani a törvényeket, az egymás mellett élés legfontosabb szabályait. Akinek nagyobb a tehetsége, nagyobb a felelőssége is. Erre legkiválóbb példa, akinek most a szobra előtt állunk. De példák lehetnek számunkra azok a családok is, akik felemelték Magyarországot, családok, akik áldoztak, áldoznak szűkebb pátriájukért, szülővárosukért. Tudjuk, hogy vannak ilyen közösségek közöttünk is!

A Széchenyi Baráti Kör ezért elhatározta, hogy pályázatot ír ki, ami hamarosan megjelenik a helyi lapokban: „Mit kell tenni, min kell kezdeni, hogy „Budakeszi” felvirágozzék!” Magunkra pontosítottuk a kérdést, melyet Széchenyi vetett fel. Magyarország, és így Budakeszi pillanatai is igen drágák. Hiszünk abban, hogy Budakeszin jó alapokat találunk a fenntartható fejlődés biztosítására! Ehhez várjuk majd a jó ötleteket és igyekezünk korcsoportonként jutalmazni Őket.

Már elhangzott ugyan a köszönet, de három embernek nekem az Országos Széchenyi Társaság nevében is köszönet kell mondanom: a bátor ötletért Dr. Merkl Hildának, az alkotóművésznek, Gábor Emesének a lelket szoborrá formáló belső hangjáért, és a tér terveit megálmodó Bechtold Gábornak az együtt gondolkodásáért, az eredményt adó vitákért.

Széchenyire emlékezünk most e szép szobor felállításával, halálának 150 éves évfordulóján. Öt nappal ezelőtt Nagypénteken Jézus Krisztus halálának súlyát érezték, értelmezték a világ keresztény közösségei. Neki három nap elegendő volt a föltámadáshoz, a világ megváltásához. Széchenyi halála után hét évnek kellett eltelni ahhoz, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse életre keltse a hon fölemelkedését, a kiegyezés által. És ez még csak a kezdet volt. Tevékeny türelemmel kell lennünk azért, hogy – ahogyan 12 éven keresztül szoktam mondani, - ez az ezredrésznyi kis Magyarország, a mi Budakeszink, polgárai szívében is igazi várossá váljon, nemes barátok bátor, határozott közösségévé legyen, és mielőbb felvirágozzon. 

Nyomtatás :: Bezárás