Budakeszi > Életmód
HIV-diagnosztika a Korányiban

2009-11-09 12:54:05
1166 olvasás

Laboratóriumunk, a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet területén működő Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológiai Kutatócsoportja, mint az ország egyetlen akkreditált HIV Nemzeti Referencia Laboratóriuma, elnyerte az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus pályázatát, amelyet az AIDS elleni küzdelemre és a HIV fertőzött betegek kezelésének javítására szeretnénk felhasználni. A napokban tartottuk projektindító értekezletünket a hazai HIV/AIDS kutatás vezető szakembereinek, ill. civilszervezetek képviselőinek részvételével.

Intézetünk legfrissebb adatai szerint a HIV fertőzöttek száma az elmúlt három évben megháromszorozódott a homo/bisexuális férfiak körében. Ennek ellenére járványügyi szempontból Magyarországon a környező országokhoz képest a helyzet jó: 2008-ig összesen 1630 HIV pozitív személyt jelentettek, közülük 573-an AIDS-betegek. Derűlátóak lehetnénk, hiszen az új terápiás módszerek jelentősen növelik a HIV pozitívak életesélyeit, ma már a fertőzöttség nem jelent halálos ítéletet. Sajnos azonban nincs okunk optimizmusra, hiszen évente tizenötezer ember fertőződik meg közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában. Óriási felelősség hárul a magyar egészségügyre és a civilszervezetekre is, hogy a vírus behurcolását, elterjedését megakadályozzák, és megóvják hazánkat a harmadik világot sújtó katasztrofális AIDS-járványtól.

A kutatócsoport profiljának megfelelően az újonnan fertőzöttek körében HIV verifikálásra, a HIV terhelésük meghatározására, a különböző HIV törzsek tipizálására, mutációik pontos identifikálására, és az ezzel összefüggő speciális, egyénre szabott gyógyszeres kezeléshez szükséges szakmai iránymutatásra fordítja az elnyert támogatást.

Egyes földrajzi régiókban egy adott altípus dominál. Mivel a fertőzés gyakorlatilag a világ bármely pontjáról behurcolható, a Magyarországon előforduló HIV-1 altípusok megismerése és folyamatos monitorozása alapvető járványügyi érdek. Új altípus megjelenése a fertőzés új terjedési módját (pl. intravénás drogok használata) is jelezheti. Bár a HIV járvány molekuláris virológiai módszerekkel (HIV-1 altípus meghatározás) történő monitorozása alapvető fontosságú a járvány terjedésének követésében, anyagi forrás híján rendszeres és kiterjedt formában eddig erre nem kerülhetett sor. A pályázat elnyerésének köszönhetően munkánk egyik fő célja a magyarországi HIV-1 törzsek altípusának meghatározása.

A járvány terjedése során rendszeresen keletkeznek mutáns vírusok, amelyek egy, vagy több gyógyszerre is rezisztenssé válnak Munkánk második fő célja a drogrezisztens HIV törzsek azonosítása az újonnan fertőzött, kezeletlen személyek körében. Ennek óriási jelentősége van mind járványügyi, mind az újonnan fertőzött személyek szempontjából, mert az ilyen vírustörzsekkel szemben már a kezdeti terápia is teljesen hatástalan lehet.

Intézetünk, az Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológiai Kutatócsoportja készülő internetes honlapján (www.hivnrl.hu) ad bővebb felvilágosítást az új diagnosztikai módszerről.

Várkonyi Andrea
népegészségügyi felügyelő

Nyomtatás :: Bezárás