Telki > Életmód
Forgószél tarolta le Telkit

2008-03-03 22:01:40
1302 olvasás

Míg Budakeszin csak néhány fakidőlés történt, a Korányi buszmegálló váróját felborította a szél, Telkiben pedig 25 millióra becsülik a kárt. A Pilisi Parkerdőben ezer köbméteres nagyságrendre emelkedett a hétvégén kidől fák mennyisége.

Telkiben  egy ötven méter széles sávban tarolt a hétvégi vihar: magánházak tetejét bontotta meg, fákat döntött ki, vasbeton vilanyoszlopot tört ketté és ami a legsúlyosabb, a település közösségi épületének, a Pajta tetejének közel egynegyedét letépte az orkánerejű szél. Danóczy Balázs, Telki polgármestere lapunknak elmondta, hogy a falut ért kár eléri a 25 millió forintot.

Hétfőn reggel óriási torlódás alakult ki Budakeszi Fő utcáján és a bekötő utakon, mert a Budakeszi út erdőkkel szgélyezett szakaszán a viharkárok elhárítása csak úzlezárással és tereléssel volt megoldható.

A hétvégén a Pilisi Parkerdő területén a 120-140 km-es széllel érkező vihar a felázott talajból gyökerestül forgatta ki a fákat. Az erős szélnek az egészséges fák sem tudtak ellenállni. Az eddigi felmérések szerint legalább 2000 fa dőlt ki vagy sérült meg.

A legnagyobb kár Budaörs térségében keletkezett, ahol öt hektárnyi területen dőlt ki a fenyőerdő. A meredek, kopár oldalakat borító erdőállomány pótlása ezen a helyszínen tizenöt-húsz évet is igénybe vehet. Szintén nagyobb területen, mintegy két hektáron dőltek ki a fák Pilisszentlélek határában. Az anyagi kár jelentős, több millió forintos nagyságrendű.

Képek a telki károkról

Nyomtatás :: Bezárás