Páty > Kultúra
Régész fényképezőgéppel

2008-02-04 07:12:23
1168 olvasás

A pátyi Czajlik Zoltán, az ELTE Régészettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, az intézet Térinformatikai Kutató-laboratóriumának vezetője családi hagyományként kezdte a fényképezést. Számtalan légifotó-kiállítás rendezője, de ezúttal nem a magasból fényképezett: a pátyi pincesort ábrázoló téli képe kategória győztes lett a Budakeszi Kultúra Alapítvány pályázatán.

Magyarországon 1876-ban nemzetközi ősrégészeti kongresszust tartottak, amelynek egyik szervezője Rómer Flóris korábbi győri bencés tanár volt. A szabadságharcban játszott szerepe miatt tiltották el a tanári pályától, de az 1860-as évektől a régészet számára rendkívül hasznos munkába kezdett. Mintegy tizenöt év alatt hihetetlen mennyiségű régészeti lelőhelyről szerzett adatot, részben a kutatásaiba "belebolondított" vidéki tanáremberek, grófnők, papok, jogászok információi, részben saját tapasztalatai alapján. Az Archeológiai Értesítőben Régészeti kirándulások címmel jelentek meg a beszámolói. A régészeti kutatásban ezután a repülés és a légifotózás nyitott új távlatokat. A légi régészeti kutatások megalapítójának sokan az angol O. G. S. Crawfordot tartják, de a magyar Neogrády Sándor szintén I. világháborús repülősként kezdte a pályafutását, azután a Honvéd Térképészeti Intézetnél dolgozott. Munkája szinkronban volt az európai légi régészeti kutatásokkal, de nem kapott megfelelő támogatást. Közel ötven éven át a légi régészeti kutatás jobbára az archív, nem régészeti célú fényképek feldolgozását jelentette. A 90-es években meginduló felderítő repülések révén a nyugat-európai, többszázezer felvétellel rendelkező gyűjteményekhez képest nem jelentős, de a rendelkezésre álló rövid időhöz és a pénzügyi lehetőségekhez képest fontos gyűjtemények jöttek létre az MTA Régészeti Intézetében, a Pécsi Egyetemen és az ELTE Régészettudományi Intézetében. A pátyi Czajlik Zoltán, az ELTE Régészettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, az intézet Térinformatikai Kutatólaboratóriumának vezetője családi hagyományként kezdte a fényképezést, számtalan légifotó kiállítás rendezője, ezúttal nem a magasból fényképezett: a pátyi pincesort ábrázoló téli képe kategória győztes lett a Budakeszi Kultúra Alapítvány pályázatán. Ez alkalomból kérdeztem a nyertest főként arról a munkáról, amit polgári foglalkozásaként űz. 

-    Hogyan került kapcsolatba a fotózással?
-    Édesapám, Czajlik István szintén „extrém fotózással”, barlangi fényképezéssel foglalkozik. Elsősorban két dolgot tanított meg nekem: az egyik, hogy a fényképezéshez fény szükséges, vagyis tudnunk kell, milyen fényviszonyok mellett milyen technikával dolgozhatunk, és a másik, hogy teljesen mindegy, hány óra alatt, milyen befektetéssel készül el a kép, egyedül az eredmény számít. A barlangi fotózás abban hasonlít a légihez, hogy a hosszú órák munkájával elkészült felvételt rendkívül nehéz megismételni, ezért előbb a földön kell megtanulni a fényképezést. 
-    Felvételeit a magasból készíti, hogyan adta a fejét a légi fotózásra? 
-    Régészprofesszorom, a húszéves múltra visszatekintő magyar-francia régészeti kutatások egyik kezdeményezője, dr. Szabó Miklós akadémikus jól ismerte a légifotózás módszerét, így amikor a 90-es évek politikai változásai ezt lehetővé tették, megszervezte, hogy egy gyakorlott francia pilóta-régész, René Goguey 1993-2000-ig dolgozhasson Magyarországon. Az ő segítőjeként kezdtem el ezt a munkát.
-    Milyen volt az első repülés?
-    Nagy meglepetés volt, mert egészen más kis repülőgépről körbenézni, mint az utasszállító gépekről. A gép mozgása inkább a műrepülésre hasonlít, lévén, hogy a gépet úgy kell forgatni, hogy az a kamerának megfelelő legyen.
-    Mit lát, mire figyel egy régész a magasból?
-    Vannak olyan jelek, amelyek szinte mindig láthatók, ezeket egy műholdas felvételen is megtalálhatjuk. Előfordul azonban, hogy a finom jelek egy adott lelőhelyen tíz évben egyszer látszanak fél óráig. A tapasztalattól függ, hogy jó időben jó helyen tudunk-e lenni. E tünékeny jelek megmutatásához jó az őszi búza. Felhívja a figyelmet azokra a lelőhelyekre, amelyeket az ezek fölött lévő, s a más helyektől eltérő magasságra megnövő gabona okoz, mivel az egykori falak fölötti földréteg vékonyabb, kevesebb nedvességet képes elnyelni, mint a környezet, ezért itt a föld mindig szárazabb, vagyis világosabb lesz, a gabona pedig kisebbre nő, olykor kiég. Nagy szárazság idején még a legelők is mesélni kezdik titkukat. Ha viszont sok az eső, buja a növényzet, a finom struktúrák nem rajzolódnak megfelelően ki. Szintén komoly információértéke lehet a talaj színének. Ha valahol megbolygatták, akár árkok ásásával a felszínt, ott nagyobb lesz a föld vízelnyelő képessége, ezért, sötétebb a talaj. Egykori falakról árulkodhat a frissen felszántott föld is, hiszen az eke kifordítja a kőtörmeléket a talajból. A visszatemetett árkok, gödrök esetében éppen fordított a helyzet, hiszen ott több vízhez jutnak a növények.
-    Szellemi és fizikai felkészülést egyaránt követel ez a kutatómunka.
-    A legnehezebb télen: a nyitott ablakon bezúduló hideg nemcsak az embernek, hanem a fényképezőgépeknek is rossz, ráadásul a leszállás is nehezített, hiszen a kisrepülőterek többsége ilyenkor bezár. Sokszor eredményes azonban a kutatás: a havon a súroló fény hatására kialakuló árnyékok jól láthatóvá teszik a finom domborzati különbségek észlelését, amelyeket az egykori árkok, sáncok és egyéb régészeti jelenségek okoznak. 
-    Mi történik a felvételek elkészítése után? 
-    A laboratóriumi munka során rögzítjük a felvételek pontos helyzetét, értelmezzük a rajtuk látható jelenségeket, s megkezdődik a terepi azonosítás. Amit fentről látunk, azt a terepen is meg kell néznünk: a fotók alapján először bejárjuk a területet, majd végezhetünk kiegészítő, például geofizikai vizsgálatokat is, s ezután következik a szondázó ásatás.
-    Magyarország mely tájait kutatja?
-   Jóformán mindenhol megfordultam: a Duna mentén, a római limes vonalán, a Kisalföldön, a Jászságban. Kelet-Magyarországon is sokat fotóztam. Az ELTE Régészettudományi Intézetének Térinformatikai Kutatólaboratóriumában ma már több mint tizenötezer felvételt őrzünk.
-    Van-e lehetősége a nagyközönségnek ezeket megtekinteni?
-    Bár fő feladatunk a tudományos kutatás, 2005 óta minden évben kiállítjuk a legszebb képeket. Először a Képzőművészeti Egyetemen, majd a Háló Központban, a Pátyi Közösségi Házban, Lipcsében a Denkmal 2006 kiállításon, 2007-ben pedig az Örökség Galériában és a Kós Károly Galériában mutatkozhattam be. 
-    Pátyi pincesorról készített képével megnyerte a Budakeszi Kultúra Alapítvány fotópályázatának első díját. Mit fényképez szívesen itt a földön? Lesz-e folytatása, marad-e ideje hasonló fényképekre?
-    Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a neves művészekből álló zsűri nekem ítélte a díjat, s különösen örülök annak, hogy nem légi, hanem egyszerű kamerával készített földi fotográfiát, nem szakmai, hanem egy családi séta alkalmával készült hangulatfelvételt értékeltek. Persze ebben is van egy kis játék a fénnyel, mint sok magasból készült fotómnál, de csak a természet adta lehetőségeket kihasználva. Nem szeretem a természetfotózásban a bravúrok keresését, megelégszem azzal, ha sikerül a hangulat visszaadása. A hasonló földi képek egyelőre a „fejemben” készülnek, legfeljebb alkalomszerűen tudok egyet-egyet megvalósítani közülük.
Galgóczy Zsuzsa
Fotó: Czajlik Zoltán
A díjnyertes fotó lapunk címlapján látható

Nyomtatás :: Bezárás