Könyvajánló
Közelebb az életemhez

2006-02-01 07:55:02
1150 olvasás

”Nagy Gáspár könyvét december 13-án mutatták be a Károlyi-palotában. Görömbei András, a költő monográfusa Nagy Gáspárt bemutató beszéde után Olasz Sándortól, a kötet főszerkesztőjétől megtudhattuk, hogy a könyv a Tiszatáj Könyvek 2004-ben Szavak a rengetegből című esszékötetének folytatásaként látott napvilágot. Olasz Sándor kérdésére, hogy a Közelebb az életemhez című kötet megjelenésének apropójaként milyen érvényességet tudna megfogalmazni a jelenben, 2005-ben, a következő feleletet kaptuk: „Adventkor a szakrális tér fontossága domborodik ki. Ha ebben az időszakban a szeretet, a másik elfogadása és megértése kerül előtérbe, akkor bízhatunk benne, hogy később sem lesz reménytelen a helyzet.”

A családi, iskolai, hit és meggyőződésbeli vonatkozásokat tartalmazó, hét fejezetből (Vallomások, Otthonok és iskolák, Irodalom és politika, Fociemlékek, Amikor még láttam a szépet, „És én megkerültem érte a világot”, Ha kérdeztek) álló válogatás tematikus elrendezése Nagy Gáspár fontosabb életállomásainak, gondolatainak, és a vele készített fontosabb interjúknak az „ellenséges ellenzéki”-ként nyilvántartott 1970-es évektől kezdve a rendszerváltás utáni, „népi író”-ként megbélyegzett korszakáig, 2004 novemberéig. 
A gondosan szerkesztett, izgalmas könyvet bárhol is nyissuk fel, mindenütt magvas részletekre bukkanhatunk benne. Idézni akár elejétől a végéig is lehetne, mégis érdemes inkább az egészet elolvasni. Sok érdekes adalékot tudhatunk meg a hétköznapi életben kissé visszahúzódónak tartott Nagy Gáspár, Budakeszin, közöttünk élő költő személyiségéről, életéről, gondolatairól, viszonyulásáról családhoz, barátokhoz, sporthoz, politikához, közélethez, hithez, valláshoz.
G.Zs.
(Nagy Gáspár a budakeszi könyvtárban is bemutatja könyvét március 1-jén 18 órai kezdettel)

Nyomtatás :: Bezárás