Páty > Kultúra
Elhunyt Madaras József színművész

2007-04-26 18:40:10
1114 olvasás

Április 24-én, kedden délután az asztalra borulva holtan találták a hetven éves Madaras Józsefet abban a máriahalmi nyugdíjas otthonban, ahol a Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész augusztus óta lakott. Hiteles megformálója volt a paraszt- és munkásszerepeknek, kitörni vágyó kisembereknek. Számos filmje közül egy generáció emlékszik vissza szívesen a Kántor című tvfilm-sorozatra, melyben Madaras alakította Csupati őrmestert, a címszereplő rendőrkutya, Kántor gazdáját.

Marósként, majd kertészként dolgozott, 1958-ban elvégezte a Színművészeti Főiskolát. Egy-egy évig a Győri Kisfaludy Színház, a Szegedi Nemzeti Színház majd a Déryné Színház társulatának tagja, majd 1961 és 1966 között a Thália Színházban játszott. 1969-ig a Pannónia Stúdió szinkrontársulata foglalkoztatta. 1969 és 1971, valamint 1974 és 1976 között az Irodalmi színpadon játszott. 1971-1974 között a Nemzeti Színház, 1978-tól a Mafilm társulatának tagja. 1982-től már rendezett is.Ebben az időben Budakeszin élt, később Pátyra költözött.
A hatvanas évektől több mint harminc filmben szerepelt: Jancsó Miklós több alkotásában, többek közt az Égi bárányban, az Allegro Barbaróban és a Csend és kiáltásban, de emlékezetes alakítást nyújtott a Köszönöm, megvagyunk című Lugossy-filmben is Nyakó Juli partnereként.
1990-ben az Agrárszövetség országgyűlési képviselőjelöltje lett. 1992-ben – máig tisztázatlan előzmények után – vérbe fagyva találták pátyi lakásán. Súlyos koponyasérülése után hónapokig volt kómában, majd nyolc év alatt újra meg kellett tanulnia mindent, ami másnak természetes: járni, beszélni, önállóan élni. 1999-ben tért vissza a Buharovok - Egy másik ember iránti féltés diadala című kísérleti filmjével. 2000-ben lett a Magyar Filmszemle életműdíjasa. Utolsó epizódszerepét Szabó István Rokonokjában nyújtotta 2006-ban.

Nyomtatás :: Bezárás