.

2019. June 16. Sunday, Jusztin napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


Cikkek "Páty" települési rovatban: 388 találat

Az építkezés kölcsönből folytatódhat
Páty > Közélet
2010-09-08
Júliusban még 7 millió forint hiányzott a folytatáshoz, de augusztus végén a Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal – támogatási kérelmükre válaszul – 7 millió forint kölcsönt nyújtott a pátyi egyházközségnek.

Lovas kalandok
Páty > Könyvajánló
2010-08-13
Büszke lehet a pátyi Bocskai Általános Iskola két harmadik osztályos tanulójára, akik társzerzőként a közelmúltban jelentették meg Lovas kalandok című könyvecskéjüket.  A három barátnő és három ló bájos történetét Téglásy Flóra írta, s hozzá rögtön illusztrátort is talált osztálytársa, a már eddig is több grafikai versenyen győztes Peszlen Réka személyében.

Egy éves a Pátyi Kórus
Páty > Kultúra
2010-08-10
A lelkes csapat szeptemberben ünnepli egyéves fennállását. Az énekelni vágyókat szeretettel várják minden héten csütörtökön a délután fél hatkor a Művelődési Házban kezdődő próbákon.

Apostoli áldás a Szentatyától
Páty > Közélet
2010-08-07
A templomépítő gyülekezet számára a legfontosabb cél a templom mielőbbi használatba vételének biztosítása. Ehhez méh hétmillió forint hiányzik. A toronyba nyár végére bekerülhetnek a harangok, melyek megáldását Spányi Antal megyés püspök atya végzi majd, várhatóan az ősz folyamán.

Nem lesz golfpálya Pátyon
Páty > Közélet
2010-07-26
Július 14-én, mindössze egy nappal a jelenlegi Páttyal közel azonos lakosságszámot engedő újpátyi gigaberuházás szabályozási tervének hatályba lépése előtt, a pátyi képviselő-testület váratlanul meghozta azt a döntést, melyre a beruházás ellen egy éve kitartóan tiltakozók olyannyira vártak: visszavonták korábbi határozatukat azzal az indokkal, hogy az előírt határidőre a beruházó Grupo Milton nem tudta megszerezni az érintett terület tulajdonjogát.

„Átkozott a kéz mely ezt a békét aláírja”
Páty > Közélet
2010-07-23
… - hirdette egy korabeli plakát, a Pátyon június 3-án megnyitott, Trianon 90 éve című kiállításon. A Hun-Magyar Alapítvány a Történelmi Vitézi Renddel közösen szervezett megemlékezést a 90 éve aláírt trianoni békediktátum évfordulója alkalmából.

Szívroham végzett a kerékpárossal
Páty > Sporthírek
2010-07-16
Az elsődleges orvosi vélemény szerint szívroham okozta annak a francia állampolgárságú kerékpárosnak a halálát, akire környékbeliek találtak rá csütörtök délután a Páty és Zsámbék közötti úton – közölte a rendőrség.

Golf - Mi lesz július 15. után?
Páty > Közélet
2010-06-29
A március 29-i testületi ülésen a képviselő-testület március 31-ről július 15-re módosította a Páttyal közel azonos méretű „golfvárost” engedő szabályozási terv hatályba lépésének határidejét. Tollner Józsefet, a beruházást kezdetektől ellenző önkormányzati képviselőt arról kérdeztük, mi várható július 15. után?

Drag-bajnok lány
Páty > Sporthírek
2010-06-26
A békéscsabai származású, családjával Pátyon élő lány, Matusik Andrea nyolc éve hódol motoros szenvedélyének. Ez idő alatt elért a ranglétra csúcsának számító Competition géposztályba. A versenyzést egy 125 köbcentis motorral kezdte, de az idei versenyen már egy teljesen új kitámasztós motorral indult.

Adománygyűjtés
Páty > Közélet
2010-06-21
A Pátyi Málta Ház Alapítvány adományt gyűjt annak a pátyi háromgyerekes családnak, akiknek március 7-én  leégett a háza. Egy budaörsi magánszemély ingyen felajánlott egy téliesített faházat, amelynek a szakszerű bontása és újbóli felállítása önkéntes segítőkkel is 1.250.000 Ft-ba kerül.

<< <  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  > >>

További cikkek | Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC