Gyerekek jelentkezését várják hét éves kortól abba a Zsiga Gyula mesteredző szakvezetésével induló kézilabda klubba, amely Budajenő központtal kívánja ezt a magyar sikersportot meghonosítani a Zsámbéki-medencében.
Az elsődleges orvosi vélemény szerint szívroham okozta annak a francia állampolgárságú kerékpárosnak a halálát, akire környékbeliek találtak rá csütörtök délután a Páty és Zsámbék közötti úton – közölte a rendőrség.
A Futakeszi közel három évtizedes történetében a legtöbb, 163 versenyző érkezett a célba május 30-án. A legfiatalabb versenyző, a 2009-ben született Molnár Gergely édesapja karjaiban teljesítette a távot, a nemrég lábtörést szenvedett Wilhelm Szimonettát pedig kerekesszékben tolta végig édesapja.
Május 18-ától megkezdődik a próbaüzem a budaörsi uszoda-sportcsarnokban: egy hónapig féláron próbálható ki a létesítmény. Ezt követően hivatalosan is megnyílnak az uszoda kapui. A strandrészt nyár közepén veheti birtokba a nagyközönség.
Dira Zsófia, ifjúsági kajak-kenu világbajnokot Ifjúsági díjjal, Szabó Ozor Tamás erőemelő világbajnokot, a mozgáskorlátozottak magyar szkander válogatottjának szövetségi kapitányát pedig Budakesziért emlékéremmel tüntette ki március 15-én Budakeszi önkormányzata.
A békéscsabai származású, családjával Pátyon élő lány, Matusik Andrea nyolc éve hódol motoros szenvedélyének. Ez idő alatt elért a ranglétra csúcsának számító Competition géposztályba. A versenyzést egy 125 köbcentis motorral kezdte, de az idei versenyen már egy teljesen új kitámasztós motorral indult.
Idén, úgy tűnt, bezár a Külkerppark. A napokban azonban megjelent egy hirdetmény, hogy van esély egy rövidített, háromhónapo, július 1. és szeptember vége közötti üzemeltetésre, 55.000 forintos bérlettel.
Április elején a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban rendezték az 5. Power Station erőemelő bajnokságnak, ahol az ország különböző pontjairól érkezett para-erőemelő versenyzők mérték össze a tudásukat.
Idén is várja látogatóit a Korizug, a természetes jegű zugligeti koripálya. A korcsolyázók és kísérőik a megszüntetett 58-as villamos műemlék épületében nemcsak melegedőt találnak, hanem a megszokott zsíros kenyeret, forralt bort, szilvalekváros palacsintát és hagyományos magyaros ételeket is.
A Telki SE Ritmikus Gimnasztika Szakosztálya atörökbálinti művelődési ház színpadán mutatta be Varró Dániel-Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen című musicaljét az évzáró meglepetésműsor megtekintésére összesereglett népes közönségnek.