Mindenkit - aki 80, vagy csaknem nyolcvan éves - szívesen látna ennek a korosztálynak a baráti köre 2010. szeptember 26-án vasárnap volt budakeszi honfitársunk, Weber Antal gondelsheimi vendéglőjében.
A csíksomlyói búcsú másnapján minden eddiginél nagyobb létszámú, hetven-százezer közöttire becsült zarándok kereste fel a Budakeszitől 800 kilométerre keletre, a Gyimesi-szorosban sokáig Csipkerózsika álmát alvó Gyimesbükköt, amely a lelkes helybéliek, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és több száz adományozója három éve tartó, látványos eredményt hozó, közös munkájának köszönhetően mára, Csíksomlyó mellett, a második legnagyobb nemzeti zarándokhellyé nemesedett.
Éppen három esztendeje annak, hogy egy budakeszi baráti társaság elhatározta, hogy felújítja a történelmi Magyarország legkeletibb, azóta zarándokhellyé vált vasúti õrházát Gyimesbükkön, az ezeréves határon. S amikor Pünkösd vasárnapján hatvannégy év után ismét begördült a magyar címeres mozdony az állomásra, szem nem maradt szárazon. Azóta elképzelhetetlen az ott élõk és az anyaországból zarándokként oda érkezõk számára is, hogy ne legyen minden évben egy kicsinyke változás, egy újabb apró lépés, mely történelmet formálhat.
A Gyimesekben az ezeréves határhoz látogatók a hétvégén amellett, hogy megtekinthetik a Budakeszi Kultúra Alapítvány támogatásával felújított gyimesbükki őrházat és a kontumáci templomot, részt vehetnek a csángó hétvégére szervezett néptánctalálkozón is.
Május 9-én Neckarsulmban éves rendes találkozójukra gyűltek a Budakesziről kitelepítettek. A Budakesser Gemeinschaft elnöke, Franz Huber köszöntötte a sok esetben igen nagy távolságról érkező, mintegy nyolcvan egybegyűlt embert.
2008 Pünkösd vasárnapján a Budakeszi Kultúra Alapítvány kétszázötven adományozójának anyagi támogatásával megújult a történelmi Magyarország legkeletibb vasúti őrháza Gyimesbükkön. Az átadási ünnepségen húszezer ember gyűlt össze a „gyimesi csoda”-ként emlegetett és a határon átívelő civil összefogás jelképévé vált vasúti őrháznál. Idén még szélesebbé vált az összefogás: Gyimesbükk önkormányzata, a Pogány-havas Kistérségi Társulás, az Indóház Vasúti Magazin, a Kárpát-Európa Utazási Iroda, a Duna TV és a Budakeszi Kultúra Alapítvány szervezésében gazdag programmal várják az érdeklődőket határon innen és túlról.
A Budakeszi Kultúra Alapítvány és a Buda környéki Székelykör vendégeként Budakeszire érkezett gyimesbükki amatőr színtársulat nagy sikerrel szerepelt április 7-én este, közel kétszáz fős közönség előtt, a budapesti Törekvés Művelődési Központban.
Idén a Duna Tv élő egyenes adásban közvetítette az ezeréves határon álló, legkeletibb magyar vasúti őrházhoz és a Gyimesek frissen felújított, legrégebbi római katolikus templomához immár második éve érkező Pünkösd vasárnapi zarándoklat eseményeit.
Pünkösd vasárnapján egész napos élő közvetítéssel számolt be a Duna Televízió arról a rendezvényről, amit a Budakeszi Kultúra Alapítvány közreműködésével szerveztek a történelmi Magyarország legkeletibb határán, az erdélyi Gyimesbükkön. Ismét tízezrek gyűltek össze az alapítvány adományozóinak anyagi támogatásával felújított vasúti őrháznál, a kontumáci kápolnánál és a Rákóczi-várnál és fogadták a Budapestről érkező Székely gyorsot. Pünkösd hétfőjén szintén budakesziek közreműködésével a szintén gyimesi Szép-havas csúcsán adományokból újjáépíteni tervezett kápolna alapfaletételére került sor, melyről a budakeszi Szabó Mihály, az erdélyi Szép-havas Egyesület titkára, a budakeszi Bojtár Népzenei Egyesület elnöke számol be.
Napjainkban Teheránban - a budapesti 2006. október 23-i eseményekhez hasonlóan - a forradalmi gárda és a rendőrség brutális kegyetlenséggel próbálja letörni a tüntetéseket. A karslruhei demonstráción is lehetett erről képeket látni - külföldi tudósítónktól.
A Budakeszi Társaság (a neckarsulmi székhelyű Budakesser Gemeinschaft) 2008. december 14-én tartotta meg Erstädt-ben a jelenlegi és volt elnökségi tagok adventi ünnepségét, amely ezúttal már a tizedik alkalommal rendeztek meg.