2000. augusztus 19. az első dátum a Budakeszi Helytörténeti Múzeum emlékkönyvében. Ekkor nyitotta meg Szemereki Zoltán akkori polgármester az akkor még szegényes kiállítást. Két teremben a régi budakesziekről emlékeztünk meg, egy teremben pedig a Szépítő Egyesület által adományozott Erkel-gyűjtemény kapott helyet.
Ignácz Rózsa (1909. Kovászna - 1979. Budapest) nem sokkal múlt volna száz éves, ha éppen harminc éve halálra nem gázolja a 86-os autóbusz a Budafoki út és az akkori Schönherz Zoltán út (ma Október 23. útja) sarkán.
A hatvannégy évvel ezelőtti kitelepítésre emlékezett a Budajenői Német Nemzetiségi Önkormányzat március 27-én. A német nyelvű szentmisét Salath Imre atya tartotta, aki beszédével azok lelkét is megérintette, akik koruknál fogva nem élhették át a kitelepítés borzalmát. Azokat is felrázta, akik számára ez az esemény csak egy távoli pont a történelemben.
Pályázatot írt ki több kategóriában a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény Baráti Köre Egyesület általános és középiskolás diákok részére. Pályázatbeadási határidő május 6.
Tanúja egy kornak, amikor a magyar lovasság még olyan értéket képviselt a magyar társadalomban, melyet méltán lehetett mások elé példaképnek állítani, mint olyanokat, akik a legnehezebb körülmények között is emberségesek, gerincesek tudtak maradni. A ma élő huszárok legidősebbike, Nagy Kálmán nyugalmazott huszárezredes és hadtörténész ma ünnepli századik születésnapját.
Június 11-én gyerekhad szállta meg a Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház udvarát, szobáit. Na, nem harci cselekményről van szó, hanem az "Ismerd meg Budakeszi Múltját" c. pályázat eredményhirdetésére jöttek, mely pályázat kiírója a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény Baráti Köre Egyesület volt.
Életének 85. évében elhunyt a budakeszi születésű Máté Edit, akit 1946-ban kitelepítettek, visszaszökött, 56-ban Németországba települt, de a szívében mindig a szülőfödjéhez ragaszkodó, budakeszi sváb asszony maradt.
Március 20-án, szombaton, gyertyafényes szentmisével emlékeztek arra Budakeszin, hogy 1946-ban közel 3700 lakosát vesztette el a település az 1946-os kitelepítések miatt. Az öregek közül sokan nem élték túl a drámai megrázkódtatást. A fiatalabbak új életet kezdtek. Egy idős budakeszi emlékező sorait közöljük.
2010. április 8-án emlékezünk gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulójára, melynek tiszteletére a Széchenyi Emlékbizottság 2010 emlékévet hirdet, így is ösztönözve méltó programok, jelentős események megvalósulását. Budakeszin április 7-én avatják fel Széchenyi István mellszobrát. Március 4-én jótékonysági koncertre várják a szoborért és környezet rendezéséért tenni akarókat.
Oetl Antal 1837-es születése miatt mondhatjuk, hogy jól időzítette földi pályafutását. A szabadságharc viszontagságaiban így nem vett részt, helyette viszont el tudott menni Párizsba vasöntészetet tanulni. Hazatérve olyan vasgyárat létesített, melynek termékei még távoli országok kiállításain is híressé tették. Budapest arculatához csodálatos lépcsőkorlátaival, kerítéseivel, síremlékeivel döntő módon hozzájárult.