Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Áldozatok világnapja

Közélet > Pest megye

2021-02-22

Az Európai Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, ez a nap azóta számos országban – Magyarországon 1993 óta – az áldozatok napja. Az Országgyűlés 2005-ben fogadta el a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvényt.



Városierdő-fejlesztés indul Budapesten

Életmód > Pest megye

2021-02-19

A nagyvárosok élhetősége és jövője szempontjából létkérdés a zöldfelületek aránya és állapota, ugyanakkor jellemzően épp a nagyvárosokban korlátozott az erre rendelkezésre álló terület. A Pilisi Parkerdő Zrt. ezért Budapesten természetvédelmi célú városierdő-fejlesztést indít. A megvalósítás finanszírozása is modellértékű: saját forrásokon kívül üzleti és önkormányzati támogatók „szálltak be” a kezdeményezésbe.


Elhunyt Németh György

Panoráma > Budakeszi

2021-02-18

NemethGyorgy_werle.jpgCsaládja mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett testvérük, Németh György 2021. február 4-én, élete 74. évében rövid, súlyos betegségben váratlanul elhunyt Németországban. Gyászolják Werle Józsefné (Németh Ágnes) és családja a németországi Heidelbergben, Dr. Hamvasi Györgyné (Németh Éva) és családja Budakeszin.


Kész a megye költségvetése

Gazdasági rovat > Pest megye

2021-02-18

A veszélyhelyzet miatt a közgyűlés nem ülhetett össze, a képviselők elektronikus úton tették meg javaslataikat, majd Szabó István elnök elfogadta Pest Megye Önkormányzata 2021. évi költségvetését, melynek bevétele: 7,766 milliárd forint, melyben külön kalapot jelent a Gödi különleges gazdasági övezet fejlesztése, ahol a feladat célzott, és a források felhasználása is kötött, csak az érintett településeken lehet felhasználni azt.


900 éves a premontrei rend

Kultúra > Zsámbék

2021-02-17

zsambek_kolostor_premontrei.jpgA jubileim alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és a rend magyarországi elöljárói mutattak be hálaadó szentmisét február 10-én a Szent István-bazilikában, Budapesten. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a premontrei rend része Magyarország történelmének, múltjának, jelenének és jövőjének is.


Öt év börtön a drogdílernek

Közélet > Páty

2021-02-17

Öt év fegyházbüntetésre ítélt és három évre eltiltott a közúti járművezetéstől a Budapest Környéki Törvényszék február 11-én nem jogerősen egy férfit, aki bódult állapotban vezetett egy "kábítószerrel megpakolt autót" 2019. augusztus 17-én Pátyon. A közlemény szerint amikor Pátyon igazoltatták, a rendőrök ecstasy tablettákat és csaknem kétmillió forint forgalmi értékű kokaint, 400 ezer forintot és külföldi valutát foglaltak le tőle.


Hamarabb fizetik ki a nemzetiségi támogatást

Közélet > Pest megye

2021-02-16

Április vége helyett már február közepén kifizetik a helyi nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú támogatásainak első részletét. Már elérhető a helyi nemzetiségi önkormányzatoknak és civil szervezeteknek kiírt újabb, kétszázmillió forint keretösszegű támogatás is. Beruházásra, felújításra 500 ezer és 2 millió forint között lehet igényelni - jelentette be Soltész Miklós február 8-án Kistarcsán.


Kokaint árult, letartóztatták

Közélet > Budakeszi

2021-02-16

A Budaörsi Járási Ügyészség egy férfi letartóztatását indítványozta, aki kokaint árult Budakeszin - közölte a Pest Megyei Főügyészség február 11-i közleményében: a megalapozott gyanú szerint a férfi február 8-án több pakett kokaint adott el Budakeszin. A rendőrök a kábítószert lefoglalták. Még aznap a gyanúsított nagy értékű autójában további több tasak, előre adagolt kokaint találtak. Emellett lefoglaltak több mint egymillió-százezer forint készpénzt is.


Új II. világháborús emlékmű a XII. kerületben

Múltunk tanúi > Pest megye

2021-02-15

hegyvidek_turul.jpgMég idén elkészülhet a XII. kerület új II. világháborús emlékműve. A pályázat a hónap közepén zár. Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) hegyvidéki polgármester megfontolásra javasolja majd, hogy a 2005-ben ugyanebből a célból állíttatott Turul-szobrot mégse minősítsék I. világháborús emlékművé, hanem egy tááblán tájékoztassanak a szimbólumról és történetéről.


Felhívás: Székelykapuk a nagyvilágban

Kultúra > Pest megye

2021-02-15

szekelykapu_skanzen.jpgA Szentendrei Skanzen új kiállításához a világ székelykapuinak fotóit és történeteket vár egy térképhez, amely az épülő erdélyi épületegyüttes állandó kiállításának része lesz. Ha Önnek, önkormányzatának, civil szervezetének van régi építésű vagy új székelykapuja, vagy ismer olyat, akinek van, lépjen kapcsolatba a skanzennel!


Balesetveszélyesek az erdők

Életmód > Pest megye

2021-02-12

210211_visegrad_1.jpgA Pilisi Parkerdő 250 méter tengerszint feletti magasságú részein a fák ágai a hóval vegyes ónos eső okozta jégpáncél és a nagy erejű szél hatására letörnek. A hét eleji esők miatt feláztatott talaj a fagyban jégpáncéllá alakult, így az erdei- és turista utak rendkívül csúszósak. A felázott talaj, a fákra rakódott jégpáncél és a széllökések hatására gyökerestől fordulnak ki a fák.